Budapesten egy kocsi hátsó ülésén született meg május 2-án Kónya Gergő Dániel. Anyukája hősiesen viselte a váratlan megpróbáltatást. Apukája a négygyermekes szomszédasszonytól kért segítséget, az orvos telefonon próbált tanácsokat adni.
Vidáman cuppog édesanyja karján a pár napos Gergő, aki túl van élete első nagy kalandján. Fura helyszínt választott ugyanis a születéshez: kocsijuk hátsó ülését.
– Aznap még tornázni voltam, és végeztem a napi teendőket – meséli édesanyja, Lós Erzsébet Zsófi. – Este negyed hét körül vihar tombolt. A férjem a hároméves kisfiunkkal lement a ház elé, nézni a villámokat. Fáradt voltam, ledőltem kicsit. Negyed nyolckor jött az első fájás. Amikor visszaértek, szóltam a férjemnek, menjen anyukámért, lehet, hogy be kell mennünk a kórházba. Háromnegyed nyolckor kétségbeesve hívtam, hogy siessenek, mert már kétpercesek a fájások.
Pár perc múlva itt voltak, és már indultunk is lefelé. A lépcsőházban elfolyt a magzatvíz. Ekkor döbbentem rá: már nem érünk el a kórházig, éreztem, hogy egészen lent van a baba. Nagy nehezen eljutottam a kocsinkig, bedőltem a hátsó ülésre, és azt mondtam: szülünk, szólj Juditnak! Azért ő jutott eszembe, mert négy gyereke van.
– A fiam szaladt be értem, épp kalácsot gyúrtam – veszi át a szót Hassuneh Judit. – Először azt hittem, bolondozik, mondtam: nincs április elseje! De mert erősködött, hogy Zsófi a másodikról szül, felkaptam néhány tiszta törölközőt, és rohantam.
Közben az apuka hívta a mentőket, majd a szülészorvost, aki telefonon mondta, mi a teendő, ő pedig közvetített Juditnak.
– Megijedni sem volt időnk, már ott volt a baba feje – veszi át a szót Judit. – Próbáltam nyugtatgatni Zsófit, és közben segíteni a babának. Amikor kibukkant, láttam, hogy a köldökzsinór a nyakára van tekeredve. Világítás nem volt, és a sötétben lilásnak láttam a picit. Ösztönösen egy mozdulattal a köldökzsinór alá nyúltam, és letekertem, aztán mondtam Zsófinak, hogy nyomjon egy nagyot, és már kint is volt a baba.
Hasra fordítottam a kezemen, és a hátát dörzsölgettem, hogy felsírjon. Az a néhány másodperc, mire elkezdett nyöszörögni, s emelkedni a mellkasa, egy örökkévalóságnak tűnt. Ahogy világosabbra került, már láttam, hogy rózsaszín az arca.
– Nem emlékszem mindenre pontosan, de arra igen, hogy akkor nyugodtam meg, amikor meghallottam a hangocskáját, és Judit a karomba adta őt – simogatja Gergő hátát most már az anyukája.
– Meg sem néztük az órát, pontosan mikor született, de negyed kilenckor már a mentőben voltunk. A mentősök vágták el a köldökzsinórt, és megerősítették, amit az ultrahangból már tudtunk, hogy kisfiú. Most, hogy minden rendben van, már csak derülök rajta, és érdekes lesz Gergőnek elmesélni, hogyan született. De egyelőre nem tervezünk harmadik babát – mosolyog a fiatal anyuka.
