AktuálisFurcsa dologra használja fiát egy brit apa A férfi a pelenkást hasra fekteti, majd elkezd rajta dobolni. A kisfiú pedig szájdobol, így jön létre a megdöbbentő produkció.
SportProstizáradék van Neymar szerződésében A focista barcás szerzôdésében gondoskodott a papáról. Állítólag luxusprostikat kapott az öreg.
AktuálisÁthajtott gyermeke apján a nő Elgázolta gyermeke apját egy 31 éves nő Texasban, majd egy tóba hajtott a hat hónapos csecsemővel. Járókelők mentették ki a feltehetően bedrogozott nőt és gyerekét.
AktuálisForrasztópákával kínozta bezárt gyerekeit Tíz éven át ki se tehették a lábukat a házból a gyerekek, akiket apjuk rabszolgaként tartott. Ahogy a felesége sem.
AktuálisAngliában keres szponzort a kigyúrt gyerekek apja Az erős család elhagyná Romániát, mert otthon fémgyűjtésből nem tudnak megélni. Az apa egyszer már megpróbálkozott Olaszországgal is, nem jött be, most Angliában bízik.
AktuálisHalállal büntette az apja, mert másolta a háziját A 11 éves kislánynak le kellett térdelni és még össze is kötözte a kezét az apja. Aztán addig verte, amíg nem lélegzett.
CelebLányáért könyörög Nkuya Sonia elhagyott szerelme Hiába könyörög Nkuya Soniának lányuk édesapja, az énekesnő karácsony óta rejtegeti előle a gyereket. Az apuka a Borsnak elárulta, azért küzd Soniával, mert biztos benne, hogy erkölcsi és anyagi értelemben is nála lenne jobb helyen Annabella.
AktuálisKegyetlen módon büntette meg kislányát az apa Durva videó látott napvilágot arról, milyen módon neveli négyéves gyerekét egy szaúdi férfi. Az apa egy bőröndbe zárta kislányt, mert hangoskodott.
AktuálisLányának nemzett három gyereket a férfi Három gyermeket nemzett saját lányának egy férfi Nagy-Britanniában. A vérfertőző kapcsolat 16 éven át tartott. Az 57 éves apát négy év börtönbüntetésre ítélték.
CelebFeladta magát a megasztáros a rendőrségen Besétált a rendőrségre Nkuya Sonia és tisztázta magát, így már nem körözik a gyermekét bujtató énekesnőt. A zsaruknál éppen elkerülte a kislány apját, aki más ügyben érkezett.