AktuálisFehérítővel etette a kéthónapos csecsemőt A húszéves apuka egy barátjától hallotta, hogy házi módszerrel is orvosolható a vértolulás. A két hónapos gyerekével játszott doktorost, a kicsi kórházba is került. Ő meg lehet, hogy börtönbe.
AktuálisBúcsúlevelet íratott 10 éves lányával, meg akarta gyilkolni Tegnap délután tették előzetesbe az osztrák rendőrök azt a férfit, aki a tetőről akarta ledobni a tíz éves kislányát, miközben öngyilkosságnak állítja be a rémtettet. Csak néhány percen múlt, hogy a terve sikerül.
AktuálisDurva: késsel mentek gyereket rabolni Két csuklyás férfi sétált be egy brit pár otthonába, és késsel fenyegetőzve el akarták rabolni a 21 hónapos fiukat. Csak az apa lélekjelenlétén múlt, hogy a gyerek végül sértetlenül megúszta.
AktuálisCsepregi tragédia: féltékenységből irtotta ki családját az apa A nyugat.hu úgy tudja, féltékenység állhat annak a családi tragédiának a hátterében, amelyben az apa késsel kivégezte két kisgyerekét, és felgyújtotta a házat.
AktuálisDurva: összeharapdálta újszülött fiát az apa A portsmouths-i rendőrség eljárást indított egy 21 éves amerikai férfi ellen, aki a kórházban megharapdálta 11 napos kisbabáját. Azt nem tudni, miért kóstolta meg a gyerekét.
AktuálisAgyonlőtte az apa a fiait elgázoló részeg fiút Halálra gázolt két tizenéves srácot egy részeg sofőr, ezért a fiúk apja fejbe lőtte a gondatlan gázolót.
AktuálisIszonyú: gyerekeire gyújtotta a házat, hatan bennégtek Megrázó bűnügyben zajlik a tárgyalás: egy tízgyerekes apa felgyújtotta a saját házát, hogy a tüzet az exére foghassa, akivel gyerekelhelyezési per miatt háborúskodott. Hat gyereke meghalt.
AktuálisBrutálisan elbánt értelmi fogyatékos fiával az apa Rettenetes állapotban találtak egy 17 éves amerikai fiút a rendőrök. A szellemi fogyatékos tinit apja egy oszlophoz bilincselte és bezárta a pincébe.
AktuálisNagypapának is beillenek a kispapák Amíg néhány évtizede az volt a természetes, hogy a huszonéves férfiak családot alapítottak, addig manapság alig látni fiatal apukát. Sőt, már az sem számít kuriózumnak, ha nagypapa korba lépett férfiakat szülői örömök érnek.