Váratlanul lemondta koncertjét Koós János

Aggódnak Koós Jánosért kollégái és rajongói, miután kiderült, hogy elmaradt az egyik vidéki koncertje. A hírt a táncdalfesztiválok sztárjának egyik helyi rajongójától tudta meg a Bors.

Koós a deteki művelődési házban lépett volna fel, de hiába várták, helyette Aradszky László ugrott be. A szervezők kétségbeesetten keresték meg az énekes egyik legjobb barátját.

„Valóban nem tudtam elmenni, de azóta már minden rendben van” © Bors

– Az utolsó pillanatban kaptam a telefont, hogy be kell ugranom János helyett – mondta a Borsnak Aradszky László. – Először nagyon megijedtem, mert János soha nem mond le koncertet, én már csak tudom, évtizedek óta ismerem. Érte persze, hogy igent mondtam a felkérésre, pedig aznap már volt két másik koncertem. Mivel nagyon aggódtam, másnap felhívtam telefonon. Fel is vette, de nem mondott semmit az állapotáról, csak azt, hogy köszöni szépen, jól van.

A rajongók most azt találgatják, mikor láthatják kedvencüket? Aggodalmuk azért lehet jogos, mert a művészek még nagybetegen, lázasan is képesek fellépni. Mint például Benkő László, akit a koncertek hangulata gyógyít, vagy a Karthago billentyűse, Gidófalvy Attila is, aki komoly műtétekkel a háta mögött sem hagy ki koncertet. Sok évtizedes pályafutása alatt Koós János sem mondta le talán egyetlen fellépését sem. Legutóbb hét éve jelentek meg olyan híresztelések, hogy az emésztőrendszerével vannak problémái, de ő akkor azt mondta, hogy a lapok eltúlozták a bajt. Két és fél éve azonban ismét kórházba került, akkor is csak találgatni lehetett, hogy előző egészségi problémája újult-e ki, vagy más miatt szorult kórházi ápolásra. Akkor lánya, Koós Réka nyugtatgatta édesapja rajongóit, közölve, csak rutinvizsgálaton vett részt, amely elhúzódott.

Aradszky is meglepődött, hogy, Koós helyett kell beugrania © MTI

A Bors utolérte Koós Jánost, aki azt üzente az érte aggódóknak, hogy egy régi vállsérülése újult ki. Azt még nem tudja, mi­kor tudja kárpótolni rajongóit.

– A vállammal volt probléma, de ez egy régi ügy. Valóban nem tudtam elmenni, de azóta már minden rendben van, holnap három fellépésem lesz. Még nem tudom, mikor pótoljuk az előadást – üzente az énekes a Borson keresztül rajongóinak.

Táncdalfesztiválokat nyert

Koós János első sikereit a táncdalfesztiválokon indulva aratta, kétszer első díjat nyert. 1961-ben jelent meg első nagy slágere, a Micsoda nagyszerű dolog. Gyakran szerepelt a televízióban. Nem csak énekesként, színészként, hu­morista­ként és műsorvezetőként is bizonyított. Hofi Gézával és Kovács Katival kö­zös lemezük óriási siker volt. A Kislány a zongoránál vagy a Nem vagyok teljesen őrült című dalait a fiatalabb korosztály is ismeri és szereti.