Thürmer: haláláig jó elvtársunk volt Cipő

Thürmert telefonon érjük el. Kubából érkezett éppen, egy konferenciáról. Raúl Castro kijelentését idézi, miszerint a kubai pártvezetés nem megszüntetni, hanem megerősíteni szeretné a szocializmust. A kubaiak átlagosan húsz dollárnak megfelelő összeget keresnek havonta, igaz, sok minden ingyenes – teszi hozzá a pártelnök. Most azonban nem ez a téma.

Szívesen nyilatkozom Cipőről. Most már megtehetem.

Ezt hogy érti?

A politikusok számára csábító lehetőség a szereplésre, ha egy hírességet közeli barátjuknak mondhatnak. Cipőt hat éve ismerem, akkor mutattak be bennünket egymásnak, utána eljárogatott hozzánk, eljött a gyűléseinkre, pártbeszélgetésekre, de soha fel nem merült, hogy ebből újságcikket kreáljunk.

Azért sokakat meglepett, hogy ön jelen volt a búcsúztatásán.

Cipő végakarata szerint én is búcsúztattam. Nem pusztán baloldali, hanem kommunista volt, a szó legnemesebb értelmében.

Az milyen?

Aki figyelmesen hallgatta a dalait, az megismerhette az igazi arcát. Az első, amit fontosnak tartott, hogy a csapat együtt dolgozzon. Együtt hozzunk létre valami nagyot, jelentőset. És amit megtermelünk, azon osztozzunk meg közösen. Elmesélte nekem, hogy bár neki több pénz járt volna, mindent egyenlően osztottak el a zenekarban. De hát ez már amúgy is köztudott…

Valahol egy nyilatkozatában azt olvastam, ő maga ezt mondta: „a jézusi értelemben vagyok kommunista”. Ez ön szerint mit jelent?

Először is nem volt vallásos. A jézusi értékekből a szeretetet és közösségi szellemet tartotta a legfontosabbnak. Az őskeresztényekre utalt, akik közösen éltek és megosztották egymással mindenüket. Cipőt mélységesen bántották a jelenlegi viszonyok. Hogy néhány tízezren dúskálnak, a markukban tartják a gazdasági és politikai hatalmat, és közben milliók éheznek.

Mikor beszélgettek ilyen dolgokról?

Mikor? Sokszor. Egy kis sziget volt a mi barátságunk. A legmélyebb meggyőződésünket oszthattuk meg egymással. Nála, a lakásán, ahová többször felhívott, gyere, nézz körül; vagy a rendezvé­nyeinken, hiszen a tagunk volt.

Mármint…

Igen, jól érti, Cipő tagja volt a Magyar Kommunista Munkáspártnak. Volt tagkönyve, fizette a tagdíjat, és járatta a Szabadság elnevezésű lapunkat.

Ez azért sokakat megdöbbent majd.

A Munkáspártnak sok olyan tagja van, akinek a nevét nem hozzuk nyilvánosságra. Cipőt amúgy többször kértem, írjon nekünk egy dalt, egy indulót. De azt felelte, nincs itt az ideje… Az emberek még nem értek meg a változásra. Nem szerette ezt a világot, amiben alakoskodni kell. Nem szerette, hogy alkalmazkodni kell a hatalomhoz.

Ha közeli barátok voltak, Cipő nyilván beszélt önnek arról, hogy bízik-e a gyógyulásában, netán fél-e a haláltól…

Két nappal a kómába esése előtt beszéltem vele utoljára. Akkor azt mondta, majd be kell feküdnie egy újabb kezelésre, de amúgy jól van. Biztosan nem készült a halálra. Amit véghezvitt, ahhoz óriási energia kellett. Mindenki látta, milyen vékony volt. A testét felemésztette, de a szellemét és a lelkét nem.