Celeb

Soha nem randizott 25 év feletti nővel Leonardo DiCaprio

Kiss Boglárka

Létrehozva: 2019.03.14.

Esélye sincs annak a nőnek Leonardo DiCapriónál, aki elmúlt 25 éves. Komoly előnyt jelent, ha a jelölt magas, szőke és modell. Az Oscar-díjas színész már jóval túlvan a negyvenen, de továbbra is ragaszkodik a szeretők korhatárához.

Forrás: AFP

Bizarr tendenciát fedezett fel a Daily Mail című brit portál a hollywoodi sármőr, Leonardo DiCaprio randiszokásairól. Kiderült: sosem randizott 25 évnél idősebb nővel.

Ez persze a színész karrierjének elején nem volt feltűnő, ám most, hogy idén már 45 éves lesz, sokaknak szemet szúr. Rá­adásul úgy fest, hogy nemcsak korhatárt vezetett be, hanem a kisze­melt hölgy szakmája is fontos számára.

Szinte csak modellek, de legalábbis modell alkatú lányok szerepeltek barátnői között, akiknek a túlnyomó többsége szőke volt.

A legfiatalabb hódítása Gisele Bündchen volt, aki alig múlt 18 esztendős, amikor 1999-ben összejöttek.

Bar Refaeli, Kelly Rohrbach és Nina Agdal manökenek éppen súrolták a plafont: mind 25 évesek voltak, s talán nem véletlen, hogy a kapcsolat befuccsolt a következő szülinapjuk előtt.

DiCaprio jelenleg az argentin szépséggel, Camila Morrone-nal jár, aki 21 esztendős, így sejthető, hogy legfeljebb négy jó évre számíthat Leo oldalán.

Gisele Bündchen 1999–2004

A brazil modell volt Leonardo DiCaprio első híres barátnője. Meglepően sokáig, öt évig húzták együtt. Giselle ma Tom Brady amerikaifutball-csillag felesége, két gyermekük van. 

Bar Refaeli 2005–2010

Az izraeli szépség tíz évvel fiatalabb az Oscar-díjas színésznél, húszéves volt, amikor összejöttek, és hogy, hogy nem, éppen 25, amikor Leo dobta.

Blake Lively 2011

Ha Blake ismerte volna Leo bizarr csajozási szokását, talán nem is kezd bele a kapcsolatukba.

24 éves volt, amikor egymásba gabalyodtak, majd néhány hónap múlva szakítottak is. Blake-et nem küldte padlóra az ügy, a következő évben hozzáment élete szerelméhez, Ryan Reynoldshoz.

Erin Heatherton 2012

Erin tökéletesen megfelelt Leo nőideáljának.

Magas, karcsú, szőke és befutott modell. Pechére, a Victoria's Secret angyalának nem a színész volt a nagy ő: hamar dobta egy ausztrál zenészért, Felix Bloxsomért.

Toni Garrn 2013–2014

DiCaprio a nők származását illetően nem válogatós: brazil, izraeli és amerikai lányok után egy német modellel próbálkozott.

Kapcsolatuk nem volt hosszú életű, ám nyilvános szakításuk után még összejártak egy ideig, de tavaly június óta, mióta Toni betöltötte a 26-ot, már nem látták együtt őket.

Kelly Rohrbach 2015

A 2017-es, felújított Baywatch című film bombázójával, Kellyvel majdnem megszegte az elveit DiCaprio.

A szőke modell annyira levette a lábáról, hogy az sem zavarta, hogy hónapokkal azelőtt betöltötte a 25-öt, hogy összejöttek. A közelgő szülinap azonban elijesztette Leót.

Nina Agdal 2016–2017

Az elmúlt években Leo nem vágyott hosszú kapcsolatra, legfeljebb két évig húzta egy nő mellett.

Sokan azt hitték, Ninának esélye van megváltoztatni a színészt, aki a kapcsolatuk kezdetén már betöltötte a negyvenet, és a rajongók azt remélték, végre megállapodik, és családot alapít. Tévedtek.

Camila Morrone 2018–

A világ egyik legirigyeltebb nője alighanem az argentin Camila: jelenleg ő DiCaprio barátnője.

A 21 esztendôs lánynak még van négy éve a 25. szülinapjáig. Addig meg kell győznie róla a színészt, hogy egy nő 25 év fölött is érdemes a figyelemre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564020
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564020
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564020
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564020
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt