Celeb

Rippel Feri: Majdnem belehaltam a feleségem rákjába – videó

uv

Létrehozva: 2020.10.10.

Az artista és exneje is szembenézett a halállal, s egymás kezét fogva élték túl a szenvedést. A múlt és kisfiuk örök szeretetben tartja őket, még ha már nem is alkotnak egy párt.

Forrás: Bors

Példaértékű, hogy az egykori sztárpár, Rippel Feri és exneje, Simó Vivien öt évvel ezelőtti válásuk óta is mennyire jóban vannak, milyen szoros barátságot ápolnak, s hogy milyen egyetértésben nevelik közös gyermeküket, Herkulest. Az artistával a FitBalance sportrendezvényen futottunk össze, ahol a ketogén diétája, s könyve mellett az évekkel ezelőtti életmódváltás okairól is faggattuk, s kiderült, egykori felesége volt a változás legfőbb motorja. 

– Harminc évem arról szólt, hogy éjjel éltem. Akkor ettem-ittam, és nappal aludtam, ezt az amortizálást pedig egy idő után jelezte a testem. Majd

amikor a feleségem daganatos lett, fizikailag és lelkileg is összezuhantam.

A szívem nem bírta ellátni a szervezetem, több betegségem is kialakult, majdnem bele is haltam – emlékezett vissza a nehéz időszakra az artista, aki erején felül is támogatta Vivit, majd ő is talpra állt.

Mára mindketten egészségesek és jól vannak, s igaz, különváltak, de képletesen mégis fogják egymás kezét. Az együtt megélt gondok, a közös fiuk és immáron a testépítés is közös kapocs, ugyanis Vivi is komolyabban belevetette magát a sport világába, és a második testépítő versenyére készül. 

– Azt gondolom, nem olyan sokan vannak az országban, akik egy rákos megbetegedésből felgyógyulva ennyire fittek és egészségesek tudnak lenni, és szerettem volna megmutatni, hogy én hogy csinálom. Szeretnék másoknak is erőt és reményt adni – magyarázta a Borsnak Vivi, aki mögött kőkemény időszak áll, s aki saját maga összeállított étrenddel és edzéstervvel készül a hétvégi megmérettetésre.

A csinos édesanya szintén kiemelte az artistával való jó viszonyát, sőt azt is megtudtuk, hogy egymás párjait is szeretettel fogadják.

– Én abszolút nyitott szívvel állok Feri minden párjához, és bár most egyedül van, remélem, hogy megtalálja a társát. Én egy éve párkapcsolatban élek. A párom is testépítő, ő is ott lesz a szombati versenyen, és Ferivel jóban vannak, úgyhogy szoktunk négyesben is programozni – árulta el Vivi, aki Életrevalók című könyve után most a sportról, egészséges életmódról szóló saját weboldalát fejlesztgeti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában