Celeb

Klippremier: Tabukat döntöget Oláh Gergő

Bors

Létrehozva: 2018.12.21.

Árva gyerekekről énekel a sztár.

Forrás: Bánkúti Sándor

Mellbevágó dallal jelentkezett Oláh Gergő. Az énekes egy nagyon komoly ügy mellé állt, a Hozzád bújnék című szerzeménnyel az árva gyerekek helyzetére, és az örökbefogadásra szeretné felhívni a figyelmet az énekes. 

Hónapokig tépelődött Oláh Gergő, hogy elvállalja-e a Hozzád bújnék című dal előadását. Az énekes úgy érezte, a nóta olyan erős érzelmeket vált ki belőle, nem biztos, hogy azt sikeresen elő tudja adni. Végül úgy döntött, muszáj, hogy kiálljon a dalban megénekelt ügy, azaz az adoptálás mellett. 

– Közhelyesen hangzik, de jelen esetben tényleg igaz: egyszerűen rám talált ez a téma. Még most sem vagyok benne biztos, hogy nem érzékenyülök majd el a színpadon állva, miközben a dalt éneklem, de azt éreztem, muszáj kiállnom, hogy végre beszéljünk az örökbefogadásról. Magyarországon ugyanis nagyon kevés szó esik az adoptálásról, az árva gyerekek láthatatlanok. Salgótarjánban gyermek és ifjúsági felügyelőként dolgoztam, Láttam, ahogy elszakítottak gyerekeket a családjuktól, és azt is, ahogy sokakat eldobtak. Láttam, ahogy ezek a gyerekek sírnak, nem értik, mi történik velük, ezért is próbáltam sokat foglalkozni velük. Ezek az emlékek még most sem hagynak nyugodni, valamit tenni szeretnék ezekért a kölykökért – magyarázta Gergő. 

– Üzenni szeretnék az embereknek. Anyukám egy gyermekotthonban dolgozik, csalódottan meséli mindig, hogy évek óta egy gyermeket sem fogadtak örökbe. Ezek a srácok szülő nélkül nőnek fel, 18 évesen mindenféle támasz nélkül kerülnek ki a nagyvilágba, pedig még akkor is gyerekek, kellene, hogy valaki foglalkozzon velük, mert könnyen kisiklik az életük” – taglalta az énekes a torokszorító tényeket.

– Nekünk a feleségemmel, Nikivel négy gyönyörű gyerekünk van, de beszélgettünk róla, hogy ha másként alakult volna az életünk, és nem lettünk volna ilyen szerencsések, biztosan nem hezitáltunk volna az örökbefogadáson. Ezzel a dallal szeretném felhívni az emberek figyelmét arra, hogy az ökörbefogadás egy valódi opció, ezzel tényleg megmenthetnek egy életet – tette hozzá Oláh Gergő.

A Hozzád bújnék című szerzemény A Dal 2019 című műsorban is felcsendül majd. A szerzők: Osztás Mária és Mészáros Gábor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569111
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145750_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569111
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt