Durva: összetörte magát Hajdú Péter

Ezt nem mutatta a kamera. A Hal a tortán forgatása után súlyos balesetet szenvedett Hajdú Péter. Lehetett volna rosszabb vége is…
Ezt nem mutatta a kamera. A Hal a tortán forgatása után súlyos balesetet szenvedett Hajdú Péter. Lehetett volna rosszabb vége is…

Frissen műtött lábbal balesetet szenvedni… ehhez csakugyan nagy balszerencse kell. Márpedig most ebben volt része a Frizbi műsorvezetőjének a Hal a tortán egyik forgatási napján. A csapat – Szandi, Gesztesi Károly, Schobert Norbi és Hajdú Péter – éppen Hujber Ferinél vendégeskedtek, a színész félkész házában, amikor egyetlen szempillantás alatt megtörtént a baj.

– Nagyon megijedtem, mert még csak két hónapja műtötték a térdem – mondta a Borsnak bosszús hangon Hajdú. – Feriék egy nagyon helyes faházban laknak, de a terasz és a lépcső még nincs kész, így maradt egy körülbelül nyolcvancentis, másfél méteres lyuk a lépcső és a terasz között, világítás pedig nincs. A forgatás után mentem a buszhoz, akkor estem bele – magyarázta a Borsnak Hajdú, akinek az volt a szerencséje, hogy műtött, még mindig a gyógyulás szakaszában lévő jobb lába a lépcsőn maradt, az egészséges lába csúszott meg.

– Ha fordítva történik, nagy baj is lehetett volna. Így is hosszú ideig ki sem mozdulhattam az ágyamból, és két napig jegeltem a térdem, mert rettenetesen fájt. Azóta voltam kontrollon. Szerencsére az esés miatt nem lesz hosszabb a gyógyulás, de Ferinek azt ajánlom, csináljon oda korlátot, mielőtt valaki összetöri magát – folytatta a tévés.

Még mielőtt valakiben felmerülne, hogy a pia miatt szédült meg, a műsorvezető elmondta, nem ittak a vacsora alatt, mert Hujber olyan rossz borokat kínált, hogy senkinek nem volt kedve poharazni.

Egy szerkesztő is áldozat lett

A Bors információi szerint a forgatáson még egy baleset történt, a forgatócsoport egyik tagja, egy szerkesztő hölgy szintén beleesett a lyukba. Ő is összezúzta és lehorzsolta magát.

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors