Deák Bill Gyula: Operaénekest akartak faragni belőlem

Ha azt mondom, Kőbánya, Pongráctelep, mi az első gondolata?

A fiatalságom. Az utca, a tér, ahol fociztunk, a suli, amit sokszor nem találtam meg, mert inkább snúroztam a számtanóra helyett. És a telepi srácok, a haverok. Sorolnám a neveket, de félek, valakit kihagyok. Inkább annyit mondok, bármerre sodort minket a sors, valamennyien büszkék vagyunk arra, hogy honnan jöttünk és hová érkeztünk.

Bill kapitány például a színpadra…

Igen, pedig focista akartam lenni. De ma már nem bánom, hogy nem szidhattak a szurkolók a lelátóról. Viszont csápolhatnak a színpadok előtt, és évtizedek óta együtt énekelhetik velem a nótáimat. Képzelje, még általános iskolás voltam és persze kötelezően énekkaros. A karnagy néni amikor meghallotta a hangom, már nem is nagyon foglalkozott mással, kijelentette, belőlem operaénekest csinál. Nekem nem tetszett az ötlet, és elkezdtem baromi hamisan énekelni a próbákon. Így nem lettem hőstenor.

Mikor találkozhat Bill kapitány a rajongókkal?

Ha csak rajtam múlna, már holnap. De ez a fránya járvány mindent átírt. Éppen a napokban beszéltem az együttesem gitárosával, pont arról kotyogtunk, hogy lassan próbálnunk kellene, mert hipp-hopp, indulhat a buli.

Hogy élte meg, vagy inkább át a koronavírus okozta kényszerszünetet?

Nehezen, ráadásul a sógoromat is elvesztettük. Mi, a feleségem és jómagam is megkaptuk már mindkét oltást, a Moderna vakcinát szúrták belénk. Ezzel együtt nagyon vigyázunk egymásra és a szeretteinkre egyaránt. De már látjuk az alagút végét, és bízom benne, végre vége lesz a bezártságnak.

Mivel töltötte a kényszerű semmittevést?

Imádom a futballt nézni. A televízió előtt szurkoltam kedvenc csapataimnak, a Fradinak és a Barcelonának. Semmi pénzért nem hagytam volna ki egyetlen meccsüket sem. Boldog vagyok, hogy a Ferencváros bajnok lett, és egy kicsit elszontyolodtam, mert Messiék valószínűleg nem lesznek elsők a spanyoloknál. És drukkoltam a vízilabdás lányoknak, a kézilabdázóknak és mindenkinek, akik a magyarok sikereiért harcoltak. Már alig várom a foci Eb-t, hogy végre ordíthassak a tévé előtt.

Zenét nem is hallgat?

Á, nem…, csak egész nap! Minden­evő vagyok, persze ha szól a rock és a blues, akkor egy kicsit hangosabban szól Billéknél a rádió. Mivel kevés olyan nóta van, amit nem ismerek, énekelek is. Gondolom, a szomszédok sem bánják, ha hallják a hangomat.

Annyit beszélt a sportról, hogy meg kell kérdeznem, mozog is néha?

Néha? Mindennap háromszor is tornázom, mert a kondimra oda kell figyelnem. Büszkén vallom, egy dekát sem híztam a bezártság alatt, köszönet az asszonynak a fitnesz­kajákért. Egyébként is teljes életmódváltáson vagyok túl, hiszen a szívinfarktusom óta fokozottan figyelek az egészségemre. Leszoktam a cigiről, egészségesen kajálok. És védőitalt is iszom. Egy kis rosé vagy egy kupica pálinka csak erősíti az immunrendszeremet.

Ha már a Pongrácteleppel kezdtük a beszélgetést, mit üzen a telepieknek?

Legyenek büszkék a telepi értékekre. Azokra, akik a Pongrácról lettek sztárok, és nem celebek. Olyanok, minta a drága Pap Verácska vagy éppen Kovács Kokó Pista. És a többiek, akikkel együtt vallom, jó volt pongrácosnak lenni.