Celeb

Datolyaszilvával fiatalodik Esztergályos Cecília

K. Sz.

Létrehozva: 2019.01.22.

Az egzotikus gyümölcsnek köszönhetően a színésznő hosszú évek óta tartó hát- és csípőproblémái is megoldódtak. Szinte hihetetlen, de napokon belül betölti a 76. születésnapját!

Forrás: Vadnai Szabolcs

Hogyan telik majd idén a születésnapja?

Nem érek rá ünnepelni, szerencsére rengeteg az elfoglaltságom. A kollégák azonban soha nem feledkeznek el rólam, így ott szülinapozom, ahol éppen játszom. Ez nem is csoda, hiszen a hatvanéves pályafutásom alatt rengeteg kollégámmal szinte már családias viszonyba kerültem.

A Família Kft. néhány tagjával például a közeljövőben is lesz egy összejövetelünk.

Mivel tudja levenni a férje a lábáról?

Mindennel meg tud lepni, leginkább a kedvességével. 

Melyik volt a legemlékezetesebb születésnapja?

Több ilyen is volt: tavaly, a 75. születésnapom tájékán kaptam meg a Kossuth-díjat. Annál szebbet el sem tudtam volna képzelni!

1993-ban pedig az uramtól 50 szál vörös rózsát kaptam az ötvenedik születésnapomra. Akkoriban már forgattuk a Família Kft.-t, így a stábbal is hatalmas bulit csaptunk. A szobám tele volt virágokkal, szinte lépni sem lehetett tőlük! Ezek gyönyörű emlékek maradtak a számomra.

Hogyan tartja ilyen bombasztikus formában magát?

Köszönöm a bókot, bár nekem az az elméletem, hogy 50 éves kor felett változnak a dolgok: ami eddig nagy volt, az kicsi lett, ami kicsi volt, az meg nagy. Tréfán kívül, a jóisten ajándéka a külsőm, a család és a közönség tart fiatalon. És természetesen a taps!  Imádom, ha „fogadó” vagy „kimenő” tapsot kapok. Ha ünnepel a nagyérdemű, engem az éltet igazán. Emellett az is fontos, hogy soha nem érek rá unatkozni: nyaranta például, amikor kevesebb a színház, kerámiázom, magam sütöm a kenyeret, mindent kipróbálok, ami kreativitásra ösztönöz.

Az évadban pedig szinte minden este játszom.

Rengeteg főszerepe van, ezek között olyan is akad, amelyik kifejezetten nehéz nyelvezeten íródott – mi a titka a szövegtanulásának?

A Sári bíró főszerepe például 80 oldalnyi szöveg, amit Móricz ráadásul igen szép, de meglehetősen nehéz tájnyelven írt meg. A Zserbótangó is hasonló terjedelmű, és még sorolhatnám szerencsére sokáig ezeket szerepeket. Azt tartom, ha szeretem, amit csinálok, akkor nem a nehézséget érzem, hanem az örömöt. Így gyorsan megy a tanulás is. Emiatt azokat a szerepeket szoktam elvállalni, amelyekkel tudok azonosulni. És hála istennek sok ilyen szerep van!

Hogyan készül a fellépésekre?

Mostanában szoktam rá arra, hogy az előadások előtt megeszem egy datolyaszilvát. Eszméletlen sok C-vitamin van benne, és elegendő energiával lát el egész estére. A színpadon a fizikai erőnlét is elengedhetetlen, így még mindig rendszeresen mozgok, bár mostanában inkább a gyógytornát részesítem előnyben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt