Celeb

Most érkezett! Autóbalesetet szenvedett Bereczki Zoltán és Bata Éva

Bors

Létrehozva: 2021.04.02.

A balesetben az előzetes információk szerint hárman sérültek meg.

A Bors is megírta, hogy eddig tisztázatlan okból összeütközött négy személyautó Martonvásárnál az M7-esen a Balaton felé vezető oldalon, emiatt teljes szélességében lezárták az autópálya Balaton felé tartó szakaszát - erősítette meg az MTI-nek a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője péntek délután.

Sebestyén Mária elmondta: a balesetben az előzetes információk szerint hárman sérültek meg.

A Bors megtudta, hogy a tömegkarambolban érintett volt a színész Bereczki Zoltán és kedvese, Bata Éva is. utóbbit várandóssága miatt megfigyelésre mentőhelikopter vitt kórházba.

Bereczki menedzsere lapunknak elárulta, hogy a színész sérülés nélkül úszta meg a balesetet és szintén színész párját már ki is engedték a kórházból.

A rendőrök a műszaki mentés és helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az autópálya Balaton felé tartó szakaszát, emiatt nagy torlódás alakult ki. A rendőrség tudatta: a helyszíni szemlét és a műszaki mentést befejezték, a forgalomkorlátozást nem sokkal fél 3 után feloldották, az autópálya érintett útszakasza ismét teljes szélességében járható.

Frissítés: Bereczki Zoltán közösségi oldalán jelentkezett, ahol elárulta, hogy vannak most párjával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708220
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel