Ábel Anitánál a múlt hét közepén diagnosztizálták a koronavírust, munkakezdés előtt, a Life Tv-ben tesztelték, ahol pozitív mintát produkált. Ahogy arról a Bors elsőként beszámolt, Anita azonnal karanténba vonult, és azóta is otthon várja, hogy a szervezete legyőzze a betegséget. A színésznő szerencséjére enyhe tüneteket produkál, a szaglása azonban hétfő reggelre elment.
– Viszonylag jól bírom a karantént, a szaglásom reggelre elment. Van ennek egyébként előnye is, éppen a macskaalmot takarítom, és nem érzek semmit… – mondta nevetve a telefonba a színésznő, akit a Life Tv stúdiójában ülő kollégái, Holdampf Linda és Csonka András faggattak. Anita a beszélgetés alatt egy érdekes dologról is beszámolt. A betegség első napjaiban a macskája, Szimba furcsán kezdett viselkedni, Anita akármerre ment a lakásban, mindenhová követte a cica, és mindenáron hozzá akart érni.
– Nem volt olyan pontja a lakásnak, ahová el tudtam volna bújni előle, nem mintha el szerettem volna egyáltalán – meséli Anita, majd így folytatja:
– Folyamatosan hozzám akart érni, pedig nem ennyire bújós… Most éjszaka volt először, hogy nem jött be utánam a szobába, és nem aludt velem. Ezt úgy értékelem: érzi a macska, hogy beteg voltam, ahogy azt is, hogy most már végre kezdek jobban lenni, ezért nem kell rám annyira vigyáznia – mondta Anita.
A színésznő jól viseli egyébként a kényszerpihenőt, olvasással és tévézéssel üti el az időt. Az interjúban elmesélte azt is, hogy a családjával vidéken szerették volna tölteni a húsvétot, de erre a karantén miatt nem lesz lehetőségük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.