Itt a második boldogságforrás Weisz Fanni életében: megmutatta, milyen álomotthonban neveli fel a gyerekeit

család
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 07. 16:30
Sokan álmodoznak erről az idilli életről.

Weisz Fanni még soha nem volt olyan boldog, mint mostanában. A siket modell bizony túl van már néhány kemény éven. Amikor bejelentették, hogy elválnak férjével, egy egész ország megdöbbent, és mindenki remélte, hogy újra rátalál a boldogság. Fanni gyerekkorától kezdve arról álmodozott, hogy egy napon anyuka, majd nagymama legyen, ehhez azonban nem kellett várnia a tökéletes partnert. Mostanra azonban minden álma valóra vált!

Weisz Fanni ennél boldogabb már nem lehene

Weisz Fanni nem is lehetne boldogabb, hiszen egy kiegyensúlyozott, szeretetteljes párkapcsolatban él, és kisfia, Benike mindennél többet jelent számára. Fanni mindenképpen szeretne egy második gyereket, és egy korábbi interjújában azt mesélte, hogy addig fognak próbálkozni, míg nem születik egy kislányuk is. Meglehetősen eseménydús időszakon van azonban túl a család, hiszen egy pici baba már önmagában fenekstül felforgatja egy pár életét. Ők azonban mindemellett házfelújításra is adták a fejüket, és immáron 1,5 éve azzal foglalkoznak, hogy tökéletes álomotthont teremtsenek, ahol felnevelhetik a gyermekeiket. Fanni ezzel kapcsolatban most örömhírt jelentett be:

Ilyen volt… ilyen lett. Elképesztő, hogy repül az idő. Másfél év alatt szinte minden megváltozott! „Csak egy kis felújítás lesz…” – mondtuk naivan. Most meg itt ülünk a kész házban, pormentesen, boldogan… és kissé sokkosan! (...) Hihetetlen, de igaz! (És ha valaki rákérdez: igen, megérte minden festékfolt, kimerültség és csiszolópornak álcázott „parfüm” is!)

 

- írja boldogan Fanni.

A fotókat a csodálatos álomotthonukról IDE kattintva lehet megtekinteni. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.