Minden versenyzőnek az a vágya a Next Top Model Hungary műsorban, hogy ő nyerje meg a 10 milliós fődíjat, őt válasszák meg hazánk következő topmodelljének. De minden adás végén valaki, vagy valakik számára véget ér a verseny. A második adásban két jelöltnek kellett távoznia.
Minden héten különböző feladatokban kell helyt állnia a NTMH versenyzőinek és minden adás végén készül róluk egy profi fotó. A zsűri a heti teljesítmény alapján szavazza meg a kiesőt több szempontot figyelembe véve. A második adásban sok vívódás után az egyik búcsúzó Keveházi Lili lett.
− Azt eddig is tudtam, hogy a tánc nem megy valami jól, így a táncos feladatban nem voltam ügyes – mondta kiesése után a Borsnak Lili. − De nem gondoltam, hogy a modellkedésben ekkora jelentősége lesz a táncnak, hogy emiatt ki lehet majd esni. Mert a fotóm az jól sikerült, én abban nem találtam semmi problémát, mert azt adta vissza, amit szerettem volna. Nem tudom mi volt az a pont, amikor a zsűrit arról győztem meg, hogy nincs itt tovább helyem. De mérhetetlenül tisztelem őket, a véleményüket, a szakmaiságukat, eszembe sem jutna megkérdőjelezni a döntésüket.
A 18 éves gyönyörű modell nem is titkolja, szomorú lett az ítészek döntése miatt.
Nagyon csalódott vagyok! De magamra nem haragudtam, mert tudom, hogy én mindent megtettem, a táncba is beleadtam mindent, hiába nem áll hozzám közel, sokat gyakoroltuk. Jávori Lili ugye táncos, kikértem a véleményét, hogy csináljam, próbáltunk ezerrel. Úgyhogy én úgy érzem mindent megtettem annak érdekében, hogy ez is jól sikerüljön, ennek ellenére nem lett jó a végeredmény. De tényleg nem haragszom magamra, csak csalódott vagyok, hogy nem folytathatom tovább a versenyt és nem tanulhatok, nem fejlődhetek tovább. De biztos mindennek meg van az oka!
Keveházi Lili távozása után a zsűritagok szinte azonnal arról kezdenek beszélgetni, hogy rossz döntést hoztak. De, hogy ennek lesz-e hatása a műsor következő részeire, azt egyelőre nem lehet tudni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.