"Lépésről lépésre haladunk" – Harsányi Levente összeköltözik a szerelmével

szerelem
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 14. 10:00
Tavaly év végén jegyezte el a műsorvezető a szerelmét. Harsányi Levente és párja az esküvővel egyelőre várnak, hiszen most egy fontosabb mérföldkőhöz érkezett az életük.

Tökéletes boldogságban él együtt a műsorvezető és a szerelme, Lara – immár jegyesekként, de Harsányi Levente és Lara számára jelenleg az a legfontosabb, hogy megéljék ezt a csodás időszakot, nem szeretnék elkapkodni az esküvőt.

Harsányi Levente
Harsányi Levente és szerelme számára a következő új fejezet az összeköltözés (Fotó: Archív / hot! magazin)

– Hagyjuk, hogy az élet vigyen bennünket ezen a szerelmi ösvényen, amin vagyunk. Ez az eljegyzés is a kapcsolatunk minőségi besorolását jelenti, de még nem beszéltünk időpontról vagy bármi konkrétumról. Nálunk a taktika a romantika, tehát meghitt, romantikus lagzit szeretnénk majd, de egyelőre kiélvezzük ezt a menyasszony-vőlegény státuszt – kezdte a hot!-nak Levi.

Fontos eseményekből így is kijut nekik, hiszen azt tervezik, hogy egy közös lakásban összebútoroznak. Ezért most ez az első és legfontosabb lépés.

– Szerintem egy férfi nem azért térdel le, hogy azonnal meg is házasodjon: ez inkább egy szerelmi vallomás, hogy velem komolyan gondolja az életét, és szeretné, hogy előbb-utóbb a felesége legyek. Ha azonnal szervezkedésbe torkollik ez, akkor ennek az érzésnek a varázsa eltűnik – vélekedett Lara. – Lépésről lépésre haladunk, és most az összeköltözés van napirenden.

Harsányi Levente mindent megtenne a szerelméért

Ezzel kapcsolatban azonban már konkrét tervük van: a műsorvezető azon a környéken keresgél majd lakást, amely kiemelt helyet foglal el a szívében.

Harsányi Levente és Obersovszky Lara
A műsorvezető és párja között hatalmas az összhang (Fotó: Palikék világa)

 – Mindent megteszek Zugló fejlődése és javulása érdekében – jelentette ki Levi. – Itt van házam, a párom meg a Városliget mellett lakik, és jelenleg hol itt vagyunk, hol ott. 

Azon gondolkodunk, hol lehetne egy olyan közös ingatlan, ahol együtt is élünk.

Az idei a második Valentin-nap, amit együtt töltenek. Tavaly betegség miatt nem úgy sikerült az ünneplés, ahogyan szerették volna, ezt viszont idén igyekeznek bepótolni.

– Tavaly pont külföldön voltam, de sajnos Lara megbetegedett, ezért nem tudott velem jönni – árulta el Levi. – Lehet, hogy idén elugrunk egy kis útra.

– Vagy egy romantikus vacsorára – vette át a szót Lara. – Szerintem a Valentin-nap is olyan, hogy sokan kötelességüknek érzik, hogy ezt a napot nagyon meg kell ünnepelni, de mi ezt nem gondoljuk túl. Nálunk mindennap Valentin-nap van, mindennap kimutatjuk a szerelmünket, és figyelmes gesztusokkal kedveskedünk egymásnak.

További sztárhírekért keresd a legújabb hot! magazint az újságárusoknál vagy online - Fotó: hot! magazin

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.