
Jó sok ideje várták a Noé Állattotthonban, hogy megcsörrenjen a telefon, Manuel ugyanis csak ígérte, de évek óta nem vette fel velük a kapcsolatot. Pedig lett volna miről beszélgetniük... Mint arról a Ripost elsőként beszámolt, Manuel és két társa, 2017-ben ellopták a menhely pénzgyűjtő dobozát, amiben körülbelül 60 ezer forint lehetett. A pancser bűnözők tettét kamera rögzítette, így a rendőrség egy nap alatt azonosította és elkapta a fiúkat, akik beismerték a tettüket. A fiatalok, köszönhetően a noésok jóindulatának, megegyeztek abban, hogy a srácok megússzák a pénz visszafizetésével, illetve fejenként 50 óra közmunkával az ügyet, ne legyen priuszuk, kapjanak egy második esélyt.
A menhely azonban hiába várt arra, hogy a srácok megbánást mutassanak, mivel sokáig nem keresték a noésokat. Az első kapcsolatba lépés az X-Faktor előtt történt, akkor sem Manuel jelentkezett, hanem az RTL egyik szerkesztője, aki arról tájékoztatta a menhelyet, hogy Manuel hamarosan híres ember lesz, és szeretnék valahogy letörölni a múltjáról ezt a szégyenfoltot, hogy tiszta lelkiismerettel indulhasson a szárnyaló karrierjének. A menhely munkatársai nyitottak voltak, közölték, hogy ha Manuel fizet és ledolgozza a rá kirótt büntetését, akkor részükről nincs harag, nagyon szívesen segítenek a srác imázsának építésében is (ezt az RTL kérvényezte).
Utalás sajnos ezek után sem érkezett az énekestől és személyesen sem tette tiszteletét az állatotthonban, a karrierje viszont tényleg beindult, mára már az ország egyik legismertebb előadója lett. Most éppen a The Voice című tehetségkutató egyik zsűritagja, aki fiatal pályakezdő énekeseknek segít a mesterség elsajátításában. A tény, hogy megmondóemberként főműsoridőben láthatjuk, illetve, hogy a Facebook pont feldobta a hat évvel ezelőtti eseményeket Schneider Kingának, a Noé Állatotthon sajtófőnökét arra késztette, hogy kitegyen egy posztot a privát oldalára, megemlékezve arról, hogy az énekes még mindig nem egyenlítette ki a számlát.
Manuel... még csak 6 év telt el, de már senki sem emlékszik erre... manapság főműsoridőben imádja mindenki... Persze biztos nagyon megbánta és mindenki megváltozhat és jár neki egy második esély. Hát mi megadtuk neki a második esélyt. Ő meg vállat mindent is, csak azután azt sem sikerült betartania. Az őt kiemelő csatorna és menedzsment pedig mindenről is tud/tudott. de ugye kit érdekel!
A történetről a Bors írt egy hosszú cikket hétfőn, a reakciók pedig pont olyanok voltak, amire minden jóérzésű ember számít: kiakadt az internet népe arra, hogy nem elég, hogy valaki lop, kap egy új esélyt, hogy rendbe tegye az életét, de még azzal sem él... A felháborodás nyilvánvalóan eljutott Manuel fülébe is, aki még egy pár napot azért hallgatott, mielőtt erőt vett magán és telefont ragadott. Az énekes csütörtökön vette fel a kapcsolatot a menhely sajtófőnökével, akivel sikerült is megállapodnia. Az énekes fizetett egy nagyobb összeget, de ezzel még nem zárhatja le az ügyet. Vállalnia kell a közmunkát is, hogy tisztára mossa a nevét. Szóval fizetni fizetett nagy nehezen, de ugyanúgy tartozik még.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.