Igazoltatás

Rendőrök eredtek Árpa Attila nyomába

Zs.

Létrehozva: 2023.09.15.

A motoron ülő színész-producert Budapest egyik elegáns bevásárlóközpontjának szomszédságában állították meg az egyenruhások, akik azonnal igazoltattak is.

Árpa Attila autót és motort is vezet, ha sürgős elintéznivalója van a belvárosban, sokszor választja a kétkerekű járgányt, hogy ne vesztegessen el sok időt a dugóban. A színész-producer péntek délelőtt is motorra pattant, hogy gyorsan el tudja intézni az ügyes-bajos dolgait, de a kellemesnek ígérkező motorozásból valami egészen más sült ki... 

Elkapták Árpa Attilát 

A Bors megbízható helyről származó információi szerint Árpa péntek délelőtt 11 óra tájban a Mom Park bevásárlóközpont környékén járt, ahol egyszer csak úgy döntött, hogy az ellenkező irányba akar menni, mint amerre tartott. A színész gondosan körülnézett, majd amikor megbizonyosodott afelől, hogy nem jön autó, megfordult az úton. Pechjére az attrakciót pont végig nézte egy épp arra járőröző rendőrpáros, akik kék villogót használva azonnal a motoros után eredtek. A rendőrök számára minden bizonnyal csak akkor derült ki, hogy Árpa Attilát csípték fülön, amikor a színész levette a bukósisakját – mesélte egyik olvasónk, Diána, aki szemtanúja volt az egésznek. Az egyik szintén arra járó Reddit-felhasználó pedig le is fotózta az igazoltatást.

Nincs kivétel 

Az azonban, hogy híres ember, egy cseppet sem hatotta meg őket a rend éber őreit, sőt. Az elmúlt időszakban valahogy megsűrűsödött az olyan szabálysértések száma, melyeket közszereplők követnek el. Emlékezetes L.L. Junior és G.w.M belvárosi száguldozása, illetve a rapper tilosban parkolása, amit egy iskola előtt mutatott be, valamint Kern András sokakat megbotránkoztató járdára felhajtása... Elképzelhető, hogy a rendőrség most fokozottan figyel arra, hogy az ismert emberekkel is megértessék, a szabályok mindenkire vonatkoznak. Ezt látszik alátámasztani az az információ, miszerint Árpát, miután megállították, alapos ellenőrzésnek vetették alá. Szemtanúk szerint a színésztől minden iratát elkérték, és ahogy látni lehetett, a rendőrök és Árpa között történt papír átvétel is, ami valószínűsíti, hogy a hírességet helyszíni bírsággal sújtották. 

Kerestük az ügyben Árpa Attilát, hogy megkérdezzük tőle, hogy pontosan mi történt, de a színész nem reagált a megkereséseinkre. Talán épp motoron ült, amikor hívtuk. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek