Mint arról korábban is beszámoltunk, Fekete Dávid nemrég munkáltatójának köszönhetően stúdióba vonulhatott, hogy legújabb dalát felvegye. Mára tovább gördült a történet, mivel az énekes az új nótához videóklipet is forgatott.
– A dal hangmérnökünk saját szerzeménye és nem is kimondottan nekem íródott, de azt monda: „mégis, mintha neked írtam volna. De a te hangoddal szólhatna jól – fogalmazott kérdésünkre Dávid, majd a menedzsere vette át a szót, aki azt is elmondta, hogy a dalszerzőnek is elmesélte az egykori megasztáros történetét.
Mire végzünk ezzel a forgatással, meglesz a második dalnak az alapja is. Utána azzal folytatjuk, és folyamatosan dolgozunk rajta, mert már most annyi anyag összegyűlt, hogy lassan egy lemezre való hanganyag lesz
– mesélte Dávid menedzsere.
– Nagyon megtetszett a dallamvezetés, nekem pontosan ilyen stílusom van, mint amilyen ez a dal. Bízom benne, hogy ez a zene mást is megfog majd – folytatta az énekes, aki arra is kitért, hogy mik a jövőbeli tervei. Bár elsősorban a jelenlegi dalon van a fókusz, amihez már hamarosan elkészül a videóklip is.
– A másik célom, hogy minél előbb színpadra álljak, ami ha minden jól megy augusztusban Győrben megtörténik, így már most várom a koncertezést – tette hozzá.
Jó ideje nem állt már közönség elé, se kamera elé Fekete Dávid, aki elmondta: nagyon izgul ezek miatt. Hozzátette, hogy szerinte egy előadónál ez mindig hatalmas motiváció, hogy a lehető legjobbat tudja nyújtani a közönségnek.
– Nagy kihagyás után azért van bennem izgalom. Azt szokták nekem mondani, hogy a kistűz az doppingol, a nagy pedig eléget! Szerintem a kis tűz, a kis izgalom kell, ha valaki már nem izgul semmin, akkor ki is van égve. Szerencsére ez mindig meg van bennem – zárta a gondolatát Fekete Dávid.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.