Kapcsolat

Válása után is jóban maradt anyósával Szabó András Csuti

N.V.N.

Létrehozva: 2023.05.13.

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti több mint egy éve vannak külön, de úgy tűnik, Edina édesanyja még mindig jóban van volt vejével. Vajon ez mennyire zavarja az üzletember helyébe lépett G.w.M-et?

Mint az köztudott, tavaly január közepén jelentette be Kulcsár Edina és Szabó András Csuti, bár mindent megtettek, hogy megmentsék a házasságukat, a sok próbálkozásuk ellenére úgy döntöttek, nincs értelme tovább kínozniuk egymást: elválnak.

Az egykori sztárpárnak két gyermeke született, 2018-ban Medox-xal, két évre rá, 2020-ban pedig Ninával bővült a családjuk. Azóta mindkettőjük életében sok változás állt be. Edina nem sokkal a különválásuk után felvállalta új kapcsolatát is Varga Márkkal, vagyis ahogyan sokan ismerik, a zenész G.w.M-el. Néhány héttel ezelőtt hivatalosan is összekötötték az életüket, sőt azóta már világra jött első közös gyermekük, aki az Amara nevet kapta szüleitől. 

Míg Csuti aktuális barátnőivel került az újságok címlapjára. Tavaly augusztusban néhány együtt töltött hónap után Viviennel szakított, majd őt követte Szorcsik Viki, akivel szintén nem maradt túl sokáig együtt. Jelenleg úgy tűnik, boldog párkapcsolatban él, márciusban, dominikai nyaralásuk alkalmával mutatta be jelenlegi párját, Biankát, akit a Miss Balaton döntőjéből már sokan ismerhetnek.

Igyekszik mindenkivel jó kapcsolatot ápolni. Fotó: Bors

Gyakran beszélnek

Az egykori házaspárt – a történtek ellenére – két közös gyermekük egy életre összeköti, hiszen őket azóta is a legnagyobb szeretetben együtt nevelik tovább. De úgy tűnik, a mai napig megmaradt az üzletember és korábbi anyósa között is a jó viszony, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Csuti Instagram-oldalán a posztjai alatt gyakran „feltűnik” Edina édesanyja egy-egy hozzászólása, melyekhez általában a szívecskék sem maradnak el. Így volt ez a minap is, amikor az üzletember épp egy örömhírt jelentett be.

„❤️😍❤️ Ez nagyon szép lett” – reagált rá a volt anyósa.

 

G.w.M lépett Csuti helyére

Az üzletember a közelmúltban kérdezz-felelek játékot indított, ahol az egyik kérdés is épp anyósával kapcsolatos volt, milyen kapcsolatban maradtak a válás után. Az őszinte válasz sem maradt el, elárulta, úgy Edina anyukájával, mint imádott nagymamájával is gyakran beszélnek. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen éveken keresztül tartozott a szépségkirálynő családjához, de felmerül a kérdés, vajon ehhez mit szól utódja, azaz G.w.M, aki azóta szintén a vő szerepét tölti be. Úgy tűnik, egyelőre ez az „állapot” senkit sem zavar, hiszen egyikük sem tette szóvá ezt a közösségi oldalaikon, mint ahogy az rájuk jellemző volt az elmúlt időszakban egy-egy más témával kapcsolatban.


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában