mellplasztika

Vadító fürdőruhában szexzizik Gáspár Evelin: megszólalt a mellplasztikáról

sv

Létrehozva: 2023.05.18.

Kezdőzetlenül elmondta, mi az igazság.

Mint arról már beszámoltunk, újra összeházasodott Gáspár Győző és Bea asszony, és az egész családot vitték magukkal nászutazni. Az álom úti cél Dubaj volt, így most az egész család ott szórakozik. Gáspár Evelinből azonban meglepő dolgot szedtek ki a rajongók. 

Gáspár Evelin megmutatta idomait

Gáspár Győző újra feleségül vette élete szerelmét, Bea asszonyt, ezúttal pedig a gyerekekkel együtt utaztak Dubajba. Ennek céljából még Virág is hazautazott Franciaországból, így most az egész Gáspár család Dubajban szórakozik. Győző és Bea kapcsolata már igazán harmonikus, külföldről pedig üzentek is a sztároknak: ők nemcsak az interneten szeretik egymást, hanem a való életben is

Evelin is nagyon jól érzi magát az arab országban, most éppen faltnyi fürdőruhában mutatta meg, hogy milyen vadító teste lett a fogyás után. Az egyik rajongó meg is jegyezte, hogy számára örvendetes, hogy a nagy fogyás ellenére nem tetetett be mellplasztikát. Erre Evelin azt válaszolta, hogy ő a természetesség híve. 

- Jó látni, hogy bár megtehetnéd, ilyen mértékű fogyás után nincs berakatva impli.

- Törekszem a természetességre.

https://cdn.borsonline.hu/2023/04/1yMwxZitjJ2XxYN2dP27Cvip3vchd5u_PwirLDyB0C8/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y3N2I5ZjQ2ODk1ODQyNzRhODNkOWRiMTk0N2JiZmNh.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Gáspár Bea lemondott arról, hogy unokája legyen

Bea egyik lánya sem tervez babát.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”