Szerelem

Fiatalabb férfibe szerelmes Széphalmi Juliska, őszintén beszélt a korkülönbségről

S.M.

2023. március 27. hétfő 03:00

Tavaly májusban ért véget hivatalosan Széphalmi Juliska és Sánta László házassága. A táncművész azóta szingliként élte az életét, az anyaság és a munka töltötte ki a mindennapjait, de most újra boldog.

Egy ideje sejteni lehetett, hogy Széphalmi Juliskára rátalált a szerelem. A Madách Színház gyönyörű táncművésze azonban mindezidáig nem beszélt friss kapcsolatáról. Januárban ejtett szót egy közeli barátról, amikor az autóját megrongálták, akkor még nem szerette volna nyilvánosságra hozni magánéletének változását. Sokáig azt gondolta, vele nem történhet meg ez a csoda, azonban a a sors ezt másképp akarta.

– Óvatosságból általában csak akkor beszél erről az ember, amikor már stabilnak és komolynak tűnik egy kapcsolat. 

Boldog vagyok, nemrég még nem gondoltam, hogy ez velem újra megtörténhet. 

A megismerkedésünket nehéz időszak előzte meg, sokat voltam egyedül, talán kicsit bele is törődtem ebbe. Sokat dolgoztam, miközben anyaként is meg kellett állnom a helyemet – kezdte a Borsnak, majd folytatta.

 

Három évvel fiatalabb a szerelme

Többé nem titok, Juliska párja Kovács Richárd táncművész, és a közös munka által találtak egymásra. Mint mondja, alapvetően két teljesen különböző embernek tűnnek, mégis rengeteg hasonlóságot fedeztek fel egymásban.

Három évvel fiatalabb nálam, ennek ellenére mindenhogy kiegészítjük egymást. Semmilyen szempontból nincs alá-fölé rendeltség a kapcsolatunkban. 

Bár megfogadtam, hogy többet nem lesz szakmabeli a párom, most bebizonyosodott, hogy rengeteg pozitívuma van. A munkahelyünkön töltött időben is együtt lehetünk, tudjuk, mi van a másikkal, miközben támogatjuk egymást. Jó érzés, hogy a színpadon is velem van. Mi este dolgozunk, amit egy civil foglalkozással nehéz összeegyeztetni. Ráadásul így nem kényszerülök abba a helyzetbe, hogy a gyermekem és a párkapcsolatom között kelljen választanom – árulta el Juliska.

 

Kisfiának még nem mutatta be párját

A táncművész semmit nem akar elsietni, ezért egyelőre kisfiának nem mutatta be új választottját.

Egészséges, harmonikus kapcsolatunk van, de jobban meg kell ismernünk egymást. 

Lacikát még nem ismeri. Amikor már száz százalékban biztosak leszünk abban, hogy egymás mellett képzeljük el a jövőnket, erre is sort kerítünk 

– mondta megfontoltan.

Juliska szemmel láthatóan kivirult az utóbbi időben, kiegyensúlyozottabb, ami bizonyára kapcsolatának és a boldogságnak köszönhető.

Az utóbbi időben több munkától estem el. Rosszul is érinthetne, de úgy érzem, ennek így kellett lennie, és a kapcsolatomra kell fókuszálnom. Rengeteg közös programunk van, színházba és moziba járunk, sokszor együtt ebédelünk vagy vacsorázunk. Egyelőre itt tartunk, de biztosan később komolyabb dolgok is fölmerülnek közöttünk. Tervezgetjük a nyarat, hiszen minden élmény, helyzet új számunkra – áradozott a színéznő.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060648_auto_resized.jpg
origo.hu

Messit kifütyülték a szurkolók az utolsó párizsi meccsén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15775_resized.jpg?avcount=1685853309
origo.hu

Ettől az ukrán bejelentéstől félt mindenki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060705_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A helyzet fokozódik, kezd elmérgesedni ByeAlex és Ganxsta Zolee ügye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060516_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Détári óta nem tett olyat magyar, mint a kupagyőztes Szoboszlai most

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058392_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15776_resized.jpg?avcount=1685853309
origo.hu

Titokzatos férfival töltötte az estét Schobert Lara - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058202_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. június 3-9.: Szakítópróba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bomba alakot villantott Laky Zsuzsi, ő a magyar J.Lo

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16059849_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya elárulta, mikor jön a baba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060110_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hete volt a szülésig, mesterséges kómába helyezték a népszerű influenszert

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/27FKqXY3fr0w3tLuzG_Bu0h4WXIOjouo3jwTDclm5zU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0YTQzMjk5N2YzMjQxNTg4NTEzNzRjOTYwOTBlOTlh.jpg
BALHÉ

A helyzet fokozódik, kezd elmérgesedni ByeAlex és Ganxsta Zolee ügye

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/JOmBVrxpTl4sr9rTNSZKfxLi_yvPHMwr4238zC_IOwM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjZTg3ZTI3MWQ1ODQ2MmJhODZiZjRlMTQyZDIyOWE2.jpg
BABA

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya elárulta, mikor jön a baba