Egészen az új évad indulásának pillanatáig hétpecsétes titokként őrizte a TV2 az információt, hogy vajon ki is veszi át a leköszönő Palik László helyét, azaz ki lesz az Exatlon Hungary All Star – A végjáték műsorvezetője. Az még decemberben kiderült, hogy Gelencsér Timi helyére Nagy Réka kerül, ami miatt persze rögtön beindultak a találgatások. Sokan azonnal azon kezdtek el tanakodni, hogy vajon Timi lesz Palik utódja? Nos, hamar kiderült, hogy nem, ám azt, hogy ki is vezeti majd a dominikai küzdelmeket, ezidáig senki sem tudta.
Nos, a negyedik évad műsorvezetője Monoki Lehel.
Lehel 20 éve dolgozik sportriporterként, így komoly rutinnal fogja végig követni a Bajnokok és a Kihívók küzdelmét!
Az Exatlon Hungary All Star műsorvezetője igencsak hamar, tizenhét évesen fejezte be futballpályafutását azért, hogy sportkommentátorként a szenvedélye legyen a hivatása.
– Ifjúsági magyar bajnok is voltam a Ferencvárossal, de mindig is jobban érdekelt a sport világa annál, mint hogy csak a pályán szaladgáljak. Már gyerekként kommentáltam a mérkőzéseket, tizennyolc évesen pedig lehetőséget kaptam arra, hogy élőben közvetíthessek elsőosztályú magyar bajnoki meccset. Azóta egyértelműen a hivatásommá vált ez a szakma, mindig azt szoktam mondani, hogy nekem tulajdonképpen még soha életemben nem kellett dolgoznom, hiszen a munkám a hobbim is egyben – árulta el, hozzátéve: családja is nagy Exatlon-rajongó, így aligha kétséges, hogy idén is figyelemmel követik majd a versenyt.
– Édesanyám és a nagymamám is hatalmas Exatlon rajongó, végig követték az eddigi három évadot, ismerik a versenyzőket és nagyon szenvedélyes szurkolók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.