Hétfőn felrobbantotta az internetet Meghan várandósságának híre! A világ legkülönbözőbb pontjain örülnek boldogságuknak, s persze azonnal elindultak a találgatások a kicsi neméről és nevéről is. A fogadóirodáknál már sokan megtették a tétjeiket, a legesélyesebbek az Alíz és Viktória, valamint az Artúr és Albert nevek. Azonban felkerült a toplistára egy másik név is, ami ugyan magától értetődőnek tűnik, Kate terhességei alatt mégsem merült fel komolyan, ez pedig a Diana.
Vilmos már többször hangoztatta, hogy megszakad a szíve, amiért szeretett édesanyja nem élhette meg az unokái születést, s most valószínűleg Harry is nagy űrt érez, amiért nem láthatja az örömöt édesanyja arcán. Ám így is adóztak az emléke előtt: Meghan a bejelentés napján Diana két ékszerét viselte: pillangós fülbevalóját és karkötőjét.
Ha még élne, Diana lett volna az első, akivel közlik az örömhírt. Meghan elhidegült apja bezzeg nem örvendhet ekkora kegynek. Meghan, aki már a májusi esküvő előtt megszakított vele minden kapcsolatot, ezúttal sem tett kivételt. Thomas a volt feleségétől, Meg édesanyjától, Doriától értesült a gólyahírről.
Meghan és Harry születendő gyermeke nem kapja meg automatikusan a herceg vagy hercegnő megszólítást, a királyi családban ugyanis limitálva van a rangot viselők száma. Ezért ha fiú, akkor a Earl of Dumbarton, ha lány, a Lady Mountbatten-Windsor címet kapja, Harry vezetékneve után. Persze, II. Erzsébet dönthet úgy, hogy megajándékozza a hercegi vagy hercegnői címmel a legkisebb dédunokát.
S hogy mit szólnak a leendő szülők? Nyilvánosan még nem beszéltek róla, ám egy párhoz közeli forrás a Daily Mailnek elárulta:
– Harry teljesen kikészült, de a jó értelemben. Nagyon régóta várt erre a pillanatra, s most magán kívül van a boldogságtól. Sokkal védelmezőbben viselkedik Meghannel – árulta el. Bár a hétfői bejelentésben annyit közöltek csak, hogy tavaszra várják a kicsit, a Mirror úgy tudja, hogy Meghan a 12. hétben jár, s április második felében érkezik a bébi.
Meghan épp csak hogy beletanult a királyi etikettbe, most még azt is el kell sajátítania, hogyan „illik” kismamának lenni, s szülni. A palota íratlan szabályai szerint jobb szeretik az otthonszülést. II. Erzsébet még tartotta magát ehhez, s Katalin is így tett volna, ám terhességei elején kóros rosszullétek gyötörték, így úgy döntöttek, jobb, ha kórházi körülmények között hozza világra gyermekeit. Sokáig tartották, hogy az apuka nem lehet jelen a szüléskor. Ezen végül Károly születésekor lazítottak, s Vilmos is mindhárom alkalommal Katalin mellett volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.