Összehozták Németh Kristófot és Nagy Natáliát

Összehozták Németh Kristófot és Nagy Natáliát

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 30. 19:00
Bors

Április 30-án, azaz hétfő este, a magyar film napja alkalmából újra műsorra tűzik a Csinibaba című filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendszerváltás utáni filmgyártás egyik legnagyobb sikerének számító komédia egyik főszerepében, az akkor még pályakezdő Németh Kristófot láthatta a közönség, aki a különleges alkalom apropóján kulisszatitkokat osztott meg velünk.

– A castingra a legtöbb színész egy verssel készült, én Szabó Lőrinctől választottam egyet. Állítólag azzal győztem meg Tímár Pétert, hogy képes voltam kiállni egy melankolikus költeménnyel, dacára annak, hogy komikus karaktereket keresett. A burleszk szerű jelenetek miatt a rendező azt kérte tőlünk, hogy minden szövegünket és mozdulatunkat kétszeres sebességgel csináljunk a felvételek alatt, hogy a vágás után gyorsabbá vagy lassabbá tehessék azokat. Éjjel-nappal az Orczy tér környékén forgattunk, szinte már ott éltük, sokszor a helyiek is csatlakoztak hozzánk, annyira örültek a forgatásnak – mesélte Kristóf, aki nem titkolja, hogy a forgatás során több szerelem is szövődött a stábtagok között.

– Szinte mindenki megtalálta a párját, bár az egyik legnagyobb álhír pont az én nevemhez fűződik, ugyanis akkoriban a sajtó próbált összehozni a filmbeli partneremmel, Nagy Natáliával, akivel szigorúan csak barátok lettünk a közös munka alatt.

Izgalmas alkalom újra visszanézni a Fórum Színháznak is otthont adó Urániában a filmet, melynek a különlegessége, hogy az 1997-es átlagos mozijegyáron, vagyis 182 forintért lehet rá belépőt venni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.