Szerződést bontott Szigetszentmiklós önkormányzata Pintér Tibor Sziget Színház nevű művészeti egyesületével – tudta meg a Blikk.
A városban tíz éve működik a teátrum, a döntés hátterében egy képviselő szerint Tenya viselkedése állt.
„Nehéz természet, nagyon sok kollégával nem jött ki jól. Rendszeresek voltak a hangos összetűzések, ami miatt folyton volt egy rossz alaphangulat. Sokan nem is bírták ezt a feszült állapotot, és eljöttek a színháztól. Egy percig sem csodálkozom a történteken” – árulta el a lapnak egy neve elhallgatását kérő volt dolgozó.
A színész-rendezővel az együttműködés továbbra sem kizárt a város részéről, de csak egyedi megállapodások útján – árulta el Lázár Gergely, a színházat a város részéről közvetlenül felügyelő Városi Könyvtár vezetője.
Pintér viszont azzal indokolta a város és a közte levő szakítást, hogy a teátrum kinőtte a művelődési ház befogadóképességét, és mivel társulata a Nemzeti Lovas Színház társulatának magja, ezért új utakat és befogadóhelyeket keresnek. Pintér úgy tudja, hogy már most nagyon hiányolják az általa vezetett társulat szórakoztató előadásait. Egyébként a színházteremben éppen tegnap volt egy másik zenés vígjáték-kabaré.
Tenyáék egyébként éppen most mutatták be a Zámbó Jimmyről szóló musicalt, erről itt írtunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.