Celeb

62 évesen készül újra apaszerepre Mihályi Győző

A. T.

Létrehozva: 2016.10.22.

<p>A színésznek első házasságából van két gyereke, de 35 évvel fiatalabb felesége babát szeretne tőle.</p>

Mihályi Győző a személyi igazol­ványa alapján nemrég töltötte be a hatvankettedik életévét, de szemtől szemben állva vele talán még ötven­évesnek sem tűnik. Öltözete divatos, szakálla sármos, hangja pedig ellenállhatatlan. Az Újszínház művésze szerint mindez ifjú feleségének, Tímeának az érdeme.

Azt mondják, akkor kezd el öregedni az ember, ha már nem vesz magának új dolgokat. Én még vásárolok, méghozzá sokszor a gyönyörű feleségemmel. A külsőm az ő keze nyomát dicséri – árulta el a Borsnak a művész, majd hozzátette: fittsége érdekében heten­te háromszor futócipőt is húz, és egy párjával közös squashmeccsre sem mond ne­met. Nem titkolja, futás közben néha szenved, de ha belelendül, már könnyebben szeli a kilométereket. – Nem nyugdíjaséletet élek, bírnom kell a tempót, hisz a Dózsa című monodrámában például egyedül kell helytállnom a 
színpadon.

A Jászai Mari-díjas művész rengeteget dolgozik, a színházi szerepei mellett szinkronizál is, amelyekhez az energiát biztos magánéleti hátteréből meríti. Lassan két éve, hogy oltár elé vezette nála harmincöt évvel fiatalabb szerelmét, és azóta kitágult előtte a világ.

– Egy boldog házasságot mindenkinek csak ajánlani tudok! December 13-án lesz a házassági évfordulónk, és úgy tűnik, a nagy korkülönbség ellenére is mű­ködik a do­log. Megharcoltunk a családdal a szerelmünkért, és mindkettőnk félti ezt a szerelmet – vallotta be Győző. A színésznek az előző frigyéből két gyermeke született, Tímea azonban még nem élte át az anyaság érzését, így azt mondja, nem kérdés, hogy bevállalják-e a közös utódot.

– Hiszünk a sorsszerűségben, ha elrendeltetett, hogy lesz gyermekünk, akkor lesz. Már neveink is vannak, de ezek maradjanak a mi titkaink – mondta a színész.     

Nemtelen gazember vagyok

Azok, akik nem elégszenek meg azzal, hogy az NCIS Gibbseként hallják Mihályi Győző hangját, gyakran láthatják őt az Újszínház világot jelentő deszkáin. Számára ugyanis a színház az igazi szerelem. Új premierdarabjában, a Kőszívű ember fiaiban Rideghváry Bencét alakítja.

Kihívás volt ez a szerep, hisz évekkel ezelőtt egy másik színházban már alakítottam ugyanezt a karaktert, de szerettem volna újat és mást alkotni – mondta Győző, akit legközelebb november 12-én láthatnak Jókai Mór klasszikusában. – Van egy szörnyű mondatom a darabban: gyűlölöm a magyarokat, minden fűszálát, minden porontyát. Ezt azért elég nehéz kimondani, de valakinek a nemtelen gazembereket is el kell játszani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap