A párral a Music FM születésnapi partiján futottunk össze, ahová Tibi szülei is elkísérték a fiatalokat, akik húsvét alkalmából épp náluk vendégeskednek.
– Tibi családja és a nagymamám eljöttek hozzánk látogatóba, ez a megoldás most könnyebb volt, mintha mi mentünk volna, úgyhogy tojást festettünk, sonkát vettünk, húsvétolunk ezerrel, és persze fellépünk – mondta a Borsnak Gabi, aki az eseményen szerelmével közösen állt színpadra. A fiatalok között érezhetően nagy az összhang, az egykor folyton vibráló énekesnő kiegyensúlyozottabb, mint valaha.
– Mára a fellépések merítik ki a bulik fogalmát az életemben. Szerencsére Tibivel ugyanaz a szakmánk, így a munka és a szabadidő mindkettőnknek azonos időintervallumba esik, ami nagy könnyebbség. Nagyon boldogok vagyunk – mosolygott elégedetten Gabi, aki mint kiderült, igazi született feleség.
– Minden reggel Gabi kelt, és ágyba hozza a kávét, mert enélkül képtelen lennék felkelni. Ezután elindítjuk a napot, és dolgozunk. Együtt és külön is. Mi nemrég megnyertünk a csapattal egy zenei pályázatot, kiadtunk egy lemezt és azzal koncertezünk, Gabi pedig gőzerővel készül a Shrek musicalre – számolt be a napjaikról Tibi, akinek nagyon úgy tűnik, sikerült megszelídítenie az ország legvadócabb énekesnőjét.
Bízik Fridiben Geszti
Geszti Péter, az Összezárva Friderikusszal című széria új évadának első vendége lett volna, de a Pulitzer-díjas műsorvezető visszalépése miatt a sorozat lekerült a TV2 repertoárjáról. A tervezett szombat esti felvétel meghiúsult, így már nem volt akadálya a rádiós bulinak.
– Ez most annyiban kellemes, hogy ma este itt tudok lenni, de bízom benne, Sanyi készít még olyan műsort, ahol szerepelhetek vele – mondta a Borsnak Geszti Péter, aki többet nem szeretett volna hozzáfűzni a kereskedelmi csatorna hetek óta tartó botrányaihoz. Az X-Faktor egykori mentora inkább kedvenc mentoráltját köszöntötte a színpadon, akivel az új, Létvágy című lemezén található, közös nótájukat adták elő. Elmondták, hogy kapcsolatuk a mai napig szoros, sokszor találkoznak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.