Krasznai Tünde ingyen sem kér műmellet

mellműtét
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 18. 07:25
Pénzre, pontosabban szilikonkeblekre válthatná az X-Faktorban szerzett népszerűségét Krasznai Tünde, de nemet mondott. Az énekesnő nem kér a neki felajánlott mellműtétből. Előbb a gyermek, utána a mell.
GYLF

Az X-Faktor után szinte mindent el lehetne adni Krasznai Tünde nevével. Feltehetően erre figyelt fel egy plasztikai ­sebész asszisztense, aki azért kereste meg az énekesnő me­nedzse­rét, hogy vadonatúj, „null kilométeres” szilikonmellet ajánljon fel a lánynak.

– Igaz a hír, és meg is kér­deztem Tündét, aki visszautasította az ajánlatot – nyilatkozta a Borsnak Tereh István mene­dzser. Az énekesnő a Borsnak meg is indokolta döntését.

– Egyértelmű, hogy nem fogok kés alá feküdni, nagyon rendben vagyok a testemmel, jól érzem benne magam – közölte határozottan. – Még huszonhat éves sem vagyok, fiatal, majd a terhesség után megcsináltatom, ha szükséges. Tehát előbb a baba – mosolygott Tünde.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a tehetségkutató felfedezettje máris a családalapításon dolgozik. Egyelőre a karrierjére összpontosít. – A műsornak köszönhetően kellemesen csalódtam a popvilágban, de hagyományos popzenét nyilván soha nem fogok énekelni. Öt éve nem vettem elő tollat, most ismét megpróbálok dalszövegeket írni, ha elkap az ihlet. Aztán, remélem, jön majd a saját szám, klip és lemez. De semmit nem siettetek.

Fizetőeszköz a szilikon

Az utóbbi években itthon is alaposan megszaporodtak a szilikonnal turbózott hírességek. A tehetségkutatóknak, va­ló­ság­show-knak köszönhetően számos új „sztár” kerül ki a televíziók celebgyáraiból.

A plasztikai sebészek pedig szinte sorban állnak a kitűnő reklámhordozókért. Csak néhány azok közül, akik vállalták, hogy kamerák jelenlétében alakítsák át őket: Csifó Dorina, Nkuya Sonia, VV Dya, VV Zsófi, VV Éva, Molnár Anikó. Természetesn jól kiszámított üzletről van szó: a szépülni vágyó celeb hírverést csap a plasztikai sebésznek, magánklinikának, cserébe a szakember nem kér pénzt a be­avat­ko­zá­sért. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.