Imával buzdítja versenyzőit Szikora

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 08. 10:45
Minden adás előtt közösen fohászkodnak a csapatok mentorukkal, Szikora Róberttel. Bár már csak egy formáció van versenyben a csikidámkirály mentoráltjai közül, a szertartás ezen a héten sem maradhat el – tudta meg a Bors.
K. B. V.

Robi az R-GO-val minden fellépés előtt közösen imádkozik, most azonban másról van szó.

– Ez tulajdonképpen egy összetartás, semmilyen szakrális vonatkozása nincs. A munkára és a kitartásra buzdítom őket, hogy a színpadon a legjobb formájukat nyújtsák – mondta Szikora lapunknak, hozzátéve: a szertartást már az első adás óta elvégzik.

– Nem túl hosszú, csak néhány perc. A legfontosabb, hogy a fülükben csengjenek a jó szavak, a biztatás akkor, amikor kilépnek a színpadra – folytatta a mentor, aki azt is elárulta, szinte már az egész stúdiót körbejárták a szertartással, ugyanis azt mindig ott csinálják, ahol épp van egy nyugodt hely.

– Az R-GO-val valóban szoktunk imádkozni is, de az egy egészen más vonatkozású dolog. Ott egy harmincéves zenekarról van szó, ami az én álmom. Ott azzal a tudattal lépünk színpadra, hogy ezt a nagy múltú álmot átadjuk a közönségnek – magyarázta Robi.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.