Filmesekkel ment a szülészetre Ágica

VV Ágica
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 14. 08:45
Kilenc évvel az első valóságshow-szereplése után újabb realityben bukkan fel Ágica. Az Édes élet című műsor kamerái a szülőszobáig elkísérték a volt villalakót – aki nem is bánta meg a felvételt.
ozs

Szögeczki Ági az elmúlt években tudatosan azon dolgozott, hogy levesse magáról az egykori valóságshow által rajtaragadt VV jelzőt. Minden olyan rendezvénytől távol maradt, ahová celebként hívták meg – éppen ezért lepődött meg, amikor az Édes élet szerkesztői felkérték a TV2 képernyőjén hétfőn debütáló realitybe.

– Jólesett, hogy gondoltak rám, és olyan színes egyéniségnek tartanak, hogy ennyi év után még láttak bennem fantáziát – kezdte Ágica. – Nem volt egyszerű a döntés, amit végül a párommal közösen hoztunk meg, mivel nem csak az én ­éle­tem­ről van szó, hanem a kisfiaméról és az apukájáéról is, mert mi így vagyunk egy kis család.

– Az nyomot nagyon sokat a latban, hogy a műsor készítői biztosítottak minket arról, a kisbabám miatt a lehető legtapintatosabban foglalkoznak majd velünk, és ezt tartják is. Összehangoljuk a forgatásokat, így mindenki azt kapja, amit szeretne: a nézők a valódi életünkbe láthatnak bele, és Patrikkal is megmaradt a napi rendszerünk. A másik nyomós érv pedig az volt, amiért belementünk, hogy a műsor anyaga örökre pazar kis emlék marad a mi közös életünkről és ­gyer­me­künk érkezéséről – elevenítette fel a pár héttel ezelőtti történéseket Ágica, akit olasz szerelme mellett a műsor stábja is elkísért a szülőszoba ajtajáig.

– A műtőben már nem volt velem a forgatócsoport, a párommal és az édesanyámmal együtt vártak az ajtó előtt, de minden mást végigkövettek. Ez jó dolog, hiszen nekem az egész nap úgy kiesett, ahogy volt. A szülőszobán másik dimenzióba kerültem, nem voltam magamnál. A műsor felvételeiről láttam csak, ahogy a kisfiam és az apukája először egymásra néz. Anyaként ez egy olyan csodás érzés, hogy nem is tudom hirtelen szavakba önteni.

– Ez egy örök emlék marad, amit harminc év múlva is visszanézhetek. Ezekért a pillanatokért is érdemes volt elvállalnunk ezt a realityt – mondta a kismama, akinek nagy meglepetésére még a kameráktól eleinte ódzkodó ­sze­relme is megkedvelte a körülöttük tüsténkedő stáb tagjait. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.