Hayek mély dekoltázsa egy bemutatón debütált

PUBLIKÁLÁS: 2013. január 24. 16:45
A színésznő 46 évesen is csodásan néz ki. Állítólag minden eredeti rajta. Annyira, hogy mindenkinek megragad rajta a szeme.

Egy párizsi divatbemutatón tűzvörös, mélyen dekoltált ruhában jelent meg a 46 éves Salma Hayek, aki káprázatos szépségével elvonta a figyelmet a modellekről.

– Elképesztően nézett ki, és az is látszott rajta, tudatában van annak, milyen szexi. Az ujjatlan, mélyen kivágott ruha tökéletes választás volt, gyönyörűen kiemelte formás idomait és még mindig karcsú derekát. Mindenki őt bámulta – mondta el a Voici magazinnak egy bennfentes, aki testközelből szemlélhette meg a sztárt.

Salma Hayek egyébként azon hírességek közé ­tar­tozik, akik nem csak sablonszövegként ­hajtogat­ják, hogy a genetikának ­köszönhetnek mindent. Hayeknek valóban jók a génjei, hiszen minden porcikája eredeti, még nem plasztikáztatott.

Elmondása szerint egyik szépségtitka, hogy nem használ drága kencéket, hanem reggelente egyszerűen nem mos arcot, ugyanis hiszi, hogy így regenerálódik legjobban a bőre. Diétázni pedig utál, elégedett homokóraalakjával, és ha mégis felszalad rá pár kiló, két hétig csak gyümölcsöt eszik. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.