King, aki hosszú évekig volt a narkó rabja, az íráshoz való viszonyát is a függőséghez hasonlította. Egy időben mindig azt hajtogatta: abbahagyja, aztán pedig azt, tudja, mikor kell befejeznie.
– Közelebb vagyok a végéhez, mint az elejéhez – mondta egy interjúban, ennek dacára továbbra is ontja magából a műveket rajongói legnagyobb örömére, és az sem igazán érdekli, hogy egyes kritikusok szerint már rég vissza kellett volna vonulnia. Sőt King mintha provokálni akarná azokat, akik azt merészelik mondani, hogy újabb művei nyomába sem érnek a narkós korszak alatt született regényeinek, hiszen a leghíresebb könyvét, a Ragyogást harminchat évvel a megjelenése után, most folytatja.
Személyiségére jellemző, hogy olykor kimondottan undok a rajongóival, ugyanakkor az olvasói szavazatai alapján döntötte el, hogy folytatja a Ragyogást. Az új mű el is készült, Doctor Sleep címmel, King pedig egy díjátadón részleteket olvasott fel belőle, előtte pedig a több száz fős tömegnek újra elmondta, imádja, ha a rajongók rettegnek a regényeitől.
– Szeretem, ha kézben tartom az olvasót. Ha kívánni lehetne, olyan olvasót szeretnék, aki már az első néhány fejezet után nem mer elaludni a sötétben – mondta pléhpofával, hallgatósága pedig vastapssal jutalmazta.
De visszatérve a Ragyogáshoz, nem lehet említés nélkül hagyni, hogy King nem csupán az egyik leggazdagabb író – magánvagyona nagyobb, mint az angol királynőé –, de az élő alkotók közül ő az, akinek a legtöbb művét megfilmesítették. Természetesen a Ragyogást is, amelyben a főszerepet Jack Nicholson alakította, ám King épp ezzel a filmmel volt a legkevésbé elégedett.
– Gyűlöltem, amit Stanley Kubrick kihozott belőle. Semmi köze nem volt a könyvhöz, abszolút nem vette figyelembe a javaslataimat! – dohogott King, akinek eleve nem tetszett, hogy Nicholson formálja majd meg a bekattant főhőst. Ettől függetlenül imádja a filmes közeget, rendre megjelenik a saját könyveiből készült mozikban, mint mellékszereplő. A Sorvadj el! című filmben Mr. Bangort játszotta el, az Alvajárókban pedig a temető gondnokát, de felbukkan a Rózsa vérében is, mint pizzásfiú.
A főszerepet azonban továbbra is az írás játssza az életében, legutolsó ígérete szerint akkor sem hagyja abba, ha megvakul.
– Amíg látok, verem a laptopot. Utána diktafonra mondom majd a történeteimet, és Tabby legépeli – ígérte King, és azok után, amit feleségéről, Tabitháról tudni lehet, biztos, hogy ez így is lesz, és segédletével King még sokáig rettegésben tarthatja az olvasóit.
(Vége)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.