Két év után szakított Tóth Gabi és Roli

PUBLIKÁLÁS: 2011. november 29. 07:15
Több mint két év után szakított Tóth Gabi és barátja, Roli. A Bors úgy tudja, két héttel ezelőtt tettek pontot kapcsolatuk végére, azóta az énekesnőt a vízilabdás Kásás Tamással látták együtt.
Hallgatásba burkolóznak az érintettek
Természetesen megkerestük Tóth Gabit is, hogy megtudjuk szakítása okát, illetve a Kásással való kapcsolatáról is szerettük volna megkérdezni. Azonban az énekesnő telefonját menedzserének, Győrfi-Forgács Beának a kezébe adta. Tőle megtudhattuk, hogy Gabi valóban együtt bulizott az olimpikon vízilabdázóval, de állításuk szerint nem kettesben voltak, hanem tízen. Azt viszont nem volt hajlandó kommentálni, hogy kettesben ültek be a taxiba, mint ahogy a Rolival való szakításról sem akart beszélni.
A Bors utolérte Rolandot is, aki udvariasan fogadta érdeklődésünket, de elzárkózott a választól.
– Bármilyen kérdést feltehet, de egyetlen egyre sem fogok válaszolni. Kérem, értse meg, köszönöm – utasította el kollégánk megkeresését Roli, aki azt sem akarta megindokolni, hogy miért nem akar válaszolni kérdéseinkre.
F. ZS.







Dobos Péter
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.