Tudod, mit? Akkor ne aludj!

A négyéves kislányom, Luca, mestere lett az időhúzásnak. A fürdést nem akarta abbahagyni. A pizsama szúrt, a mese túl rövid volt, a következő túl hosszú, kellett még egy ölelés, egy utolsó korty víz, majd hirtelen eszébe jutott, hogy a plüssnyuszi ma a másik párna felén szeretne aludni. És akkor – a biztonság kedvéért – még egyszer kiment pisilni. Az „altatás” nevű projekt rendszeresen egy-másfél órásra nyúlt, és a végén mindketten feszülten, sírósan és kimerülten rogytunk az ágyba.

Küzdelem minden este

Minden este ugyanaz a harc. Éreztem, ahogy nő bennem a feszültség, ahogy az agyam már előre kattogott a várható kifogásokon. Tudtam, hogy a rutin fontos, a kiszámíthatóság biztonságot ad – ezt olvastam mindenhol. De a mi rutinunk már rég nem a biztonságról szólt. Egy csatatérré vált, ahol senki sem nyerhetett. Aztán az egyik este valami elpattant. Túl voltam egy végtelennek tűnő napon, és már vagy egy órája ment a szokásos „de még nem vagyok álmos” műsor. Ott álltam az ajtóban, a kimerültségtől remegve, és ahelyett, hogy a szokásos köröket futottam volna, egyszerűen feladtam.

Az új rend

„Tudod mit, kicsim? Igazad van” 

– mondtam, és magam is meglepődtem a hangomon.

„Nem kell aludnod, ha nem vagy álmos. Maradj a szobádban, játssz csendben, nézegesd a könyveidet. Ha elfáradtál, bújj be az ágyba. Jó éjt!”

Becsuktam az ajtót, és arra készültem, hogy öt perc múlva kezdődik az „anyaaaa!”. De csend volt. Gyanakodva hallgatóztam. Hallottam, ahogy a plüssállataival suttog, ahogy lapozgat egy könyvet. Nem jött ki, nem kiabált. Én pedig ahelyett, hogy az ajtó előtt őrködtem volna, leültem a kanapéra egy bögre teával, és először éreztem hónapok óta, hogy este nyolc után van öt percem magamra.

Negyedóra múlva benéztem a szobájába. A kislámpa égett, Luca pedig ott feküdt az ágyában, betakarózva, és aludt a plüssnyuszija mellett. Magától. Harc és sírás nélkül. Azóta ez az „új rend”. Nincs több kényszer. Fürdés és mese után elköszönünk, és rábízom a dolgot. Van, hogy még tíz percig pakolászik, van, hogy azonnal befekszik az ágyba. De a lényeg, hogy megszűnt a harc. 

Lehet, hogy ez nem működik mindenkinél, de nálunk csodát tett. Ami a legfontosabb: visszakaptuk a nyugodt estéinket. Néha a legjobb szülői döntés egyszerűen az, ha merünk lazítani és elengedni a „nagykönyvben megírt” szabályokat.