Hamis botox miatt került tíz ember kórházba, miután címkézetlen, kétes eredetű anyagokat vásároltak a közösségi médiás felületeken reklámozott hirdetésekből. Bár szerencsésen túlélték az áldozatok, néhányukat még ennek ellenére is lélegeztetőgépre kellett tenni.

2025 májusa és augusztusa között 10 embert kellett kórházba szállítani súlyos betegség miatt, miután az interneten vásárolt, hamis botox injekciókat használtak. Mind a tíz beteget botulizmussal kezelték, szerencsére mindannyian túlélték - áll a New York-i Egészségügyi Minisztérium december 1-én közzétett tájékoztatójában. A kórházban kezelt betegek közül három személyt lélegeztetőgépre kellett kötni.
A tüneteket mutató személyek közül néhányan arról számoltak be, hogy botulinum toxin termékeket kínáló árusok hirdetéseit látták a közösségi médiában, többek között a TikTokon
– olvasható a New York-i Egészségügyi Minisztérium tájékoztatójában. „Arról számoltak be, hogy üzenetküldő platformokon, például a WhatsAppon keresztül vették fel a kapcsolatot az eladókkal és vásárolták meg a termékeket. Sok termék fehér porral teli, címkék nélküli fiolák voltak, hiányoztak belőlük lényeges információk, például a termék neve, koncentrációja, adagolása, lejárati dátuma, gyártója, tételszáma, utasításai és figyelmeztetései.”
Az egészségügyi szolgáltatóknak adott tanácsában az Egészségügyi Minisztérium kifejtette:
A botulizmus kezdeti tünetei közé tartozik a kettős látás vagy homályos látás, a lelógó szemhéjak, az elmosódott beszéd, a nyelési nehézség és a légzési nehézség; ezeket a tüneteket szimmetrikus izomgyengeség követheti, amely órák vagy napok alatt súlyosbodhat.
A szakértők azt tanácsolják, hogy akik igénybe szeretnék venni a botox kezeléseket, csak engedéllyel rendelkező szolgáltatókat keressék, és ne vásároljanak otthoni készleteket online - olvasható a People magazin cikkében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.