Egyre népszerűbb megmártózni a téli Balatonban, de nem mindegy, hogyan

tél
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 09. 13:47

Egyre többen döntenek a téli úszás mellett. Ezzel kapcsolatban osztotta meg gondolatait Zimányi András, az első téli Balaton-átúszó. Mint fogalmazott, tisztában kell lenni azzal, hogy ez a tevékenység egészen más megpróbáltatások elé állítja a szervezetünket, mint a sima ücsörgés a jeges vízben.

Zimányi András, az első téli Balaton-átúszó Forrás: Téli Balaton-átúszás/Facebook

A legfontosabb szerinte, hogy sekély vízben kell gyakorolni, mert szükség lesz valakire, aki a közelben tartózkodik. Az emberi szervezet úgy védekezik a hideg vízben, hogy a végtagokban lelassítja a vérkeringést, ami igen nagy kockázattal járhat, fennáll a veszélye, hogy a karok és a lábak erőtlenné válnak. Erre még rádob egy lapáttal a pánik, ha éppen mély vízben úszunk. Zimányi Andrással ez a legelső úszásánál történt meg, amit hosszútávúszóként furcsa és ijesztő dologként élt meg, de később már nem jelentkezett nála a probléma. Óvatosnak kell lenni, hangsúlyozta.

A másik kevésbé veszélyes tényező a hideg érzet. A zuhanyhoz hasonlóan úszás közben a test felületein átsiklik a víz, így nem tud kialakulni az a vékony védőréteg a bőrfelületen, ami valamelyest melegebb annál a víznél, amibe belemegyünk. Vagyis az úszó testét nagyobb hideg éri, de ezt az izommunkával és a fokozott légzéssel történő kalóriaégetés ellensúlyozza.

Egyre népszerűbb tevékenység a téli Balatonban úszni Forrás: Téli Balaton-átúszás/Facebook

Szerinte a derékra rögzíthető jelzőbója nagyon fontos biztonsági eszköz baj esetén, ugyanis derékig érő vízben is lehetetlen fulladás előtt megtalálni valakit, aki elsüllyed, például szédülés vagy eszméletvesztés miatt.

Aki ezt a nagyjából 4000 forintos eszközt használja, azt a közelben tartózkodó segítője pillanatok alatt ki tudja menteni a vízből.

A jég alatt úszást viszont kifejezetten nem javasolja senkinek kipróbálni, mert évről évre halnak meg emberek a jég alatt. A folyókban a téli úszáskor pedig beszűkült tudatállapot alakulhat ki. Ha az úszó ebben az állapotban eltávolodik a parttól, el fogja sodorni a víz, emiatt is nagyon fontos, hogy közvetlen part mentén gyakoroljunk. Emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy nem szabad légző gyakorlatokat végezni közvetlenül úszás előtt, és a vízben is tilos, hiszen ezek is szédülést, ájulást okozhatnak – írja a Téli Balaton-átúszás Facebook-oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.