Aktuális

Tüneteket hazudott, máskülönben nem tesztelték volna a koronavírus-frontvonalon teljesítő ápolót

Bors

Létrehozva: 2020.05.12.

Francia akcentussal és kitalált tünetekkel tudta csak teszteltetni magát. Végül kiderült: nagyon jól tette, hogy ilyen trükkhöz folyamodott.

A kanadai Kristy-Lyn Kemp múlt vasárnap hívta fel Quebec tartomány koronavírus-forródrótját, mivel szerette volna alávetni magát egy vírustesztnek. A nő azonban hiába mondta el, hogy egy, a járvány gócpontjának számító idősotthonban dolgozott, megtagadták tőle a mintavétel lehetőségét.

– Mondtam, hogy egy COVID-pozitív környezetben voltam, de teljesen tünetmentes vagyok. Azt mondták, hogy így sincs szükségem tesztre – mesélte a CBC tévécsatornának Kemp.

Így a következő telefonhívásakor már francia akcentusban beszélt, hogy még véletlenül se ismerjék fel.

Kitaláltam a tüneteket. Azt mondtam, lázas voltam és köhögök. Ekkor már felvették az adataimat és kaptam egy időpontot. A teszt eredménye 24 órával később pozitív lett– folytatta beszámolóját az ápoló.

Kemp azért szerette volna mindenképpen leteszteltetni magát, mert munkahelyet váltott, és nem akarta, hogy új munkahelyén, egy másik város idősotthonában esetleg miatta üsse fel a fejét a COVID-19 betegség.

A nő előző munkahelyén 33 áldozatot követelt az új koronavírus és annak szövődményei, és az intézményben a járvány kapcsán három egymástól független vizsgálat folyik, ezek közül az egyiket a montreali rendőrség végzi. A kanadai egészségügyi minisztérium szóvivője szerint minden olyan embert le kell tesztelni a SARS-CoV-2-re, akik közvetlen kapcsolatban van fertőzött betegekkel, még akkor is, ha nincsenek tünetei. Éppen ezért Kemp nem érti, hogyan hajthatták el mégis, most azonban reméli, hogy hamarosan két, egymást követő teszteredménye is negatív lesz és ismét munkába állhat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135305_auto_resized.jpg
origo.hu

Mutatjuk, hogy miket loptak el a belvárosi luxusüzletből - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294613
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte