Aktuális

Tragikus gyerekelhelyezési per: Korábban Kovitól is kért munkát a gyermekével végző anya

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.10.02.

Több filmet is forgatott az ismert magyar pornóproducer a saját gyermekét bestiális kegyetlenséggel kivégző Katalinnal. Kovi a Borstól értesült arról, hogy egykori modellje mit tett a kisfiával.

Olaszországba szökött kétéves kisfiával a bíróság múlt heti döntése után az a magyar anya, aki nem volt hajlandó elfogadni, hogy a kis Alexet ideiglenesen az apánál helyezték el. Katalin több késszúrással végzett gyermekével, majd egy élelmiszerüzlet pénztárjának a szalagjára helyezte, és lefotózta, hogy a volt párjának elküldje. A gyermekét gyászoló Norbert a Borsnak többek közt azt is elárulta az asszonyról: korábban felnőttfilmekben szerepelt.

Kovi megrökönyödött. Régről ismerte Katalint, ugyanis dolgoztak együtt. Munkatársunktól értesült a tragédiáról.

– Annak idején semmi különöset nem láttam rajta. Rendesen elvégezte a munkáját, majd amikor a kamerákat kikapcsoltuk, felöltözött és hazament – mondta az egykori pornóproducer, aki hosszú évek óta nem találkozott a nővel.

Két évvel ezelőtt megkeresett a Facebookon, hogy tudok-e neki munkát adni. Mivel éppen nem voltak forgatásaim, nem segíthettem neki – folytatta a felnőttfilmek legfőbb hazai képviselője, és kifejtette: nem lenne szerencsés, ha a pornót összemosnák a kegyetlen gyermekgyilkossággal.

– Összességében nem követnek el a műfaj képviselői több gyilkosságot, mint bármely más szakma művelői. Borzalom, ami történt, le vagyok döbbenve – fejezte be a producer.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132436_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133821_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713255614
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában