Aktuális

Mindig mosolyt csalt a gyerekek arcára - szívszorító szavak a Covid-osztályon halálra szurkált budapesti tanárnőről

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.03.18.

Meghalt az az 54 éves tanárnő, akit egy 37 éves kínai férfi sebesített meg az arcán és a mellkasán a Honvéd Kórház terézvárosi Covid-osztályán. A köztiszteletben álló pedagógus a támadásból semmit sem észlelt, mert egy ideje lélegeztetőgépen és altatásban tartották. A Bors Marianna kollégáival és barátaival beszélt.

Forrás: Shutterstock

Hiába tettek meg mindent az orvosok az 54 éves Mariannáért a szombati támadást követően, szervezete tegnap feladta a küzdelmet. Mint arról a Bors is beszámolt, a budapesti matematika-kémia szakos tanárnő súlyos Covid-fertőzés miatt került kórházba, ahol rohamosan romlott az állapota. Egy idő után altatásban lélegeztetőgépre került. Öntudatlan állapota miatt semmit sem észlelhetett a külvilágból.

Sebészollóval támadt

Támadóját, egy drogelvonási tünetektől begőzölt kínai férfit is a covid-osztályon kezeltek. A végzetes napon először fojtogatni kezdett egy nőt, majd több nővérre és biztonági őrre is rátámadt, végül egy sebészollót megszerezve találomra ment be abba a kórterembe, ahol Marianna feküdt. A nőt az arcán és a mellkasán sebesítette meg. A férfit végül a védőfelszerelést viselő rendőrök az udvaron fogták el, majd átszállították a Nyírő Gyula Kórházba, ahol a pszichiátriai megfigyelés alatt tartják.
A Bors megtalálta azt a budapesti, XV. kerületi általános iskolát, ahol Marianna dolgozott. Az igazgatónő a tragédiáról nem kívánt nyilatkozni, de a tanárnő ismerősei beszéltek a szörnyű eset kapcsán.

Imádták a gyerekek

- Amikor csak megjelent a folyosón, a gyerekek máris mosolyogni kezdtek, mert minden diákhoz és felnőtthöz volt egy kedves szava. Ha az egyik iskolást bántotta valami, azt azonnal észrevette, és felajánlotta a segítségét. Marianna különleges adottsága volt, hogy megszerettette a gyerekekkel a matematikát és kémiát, pedig ezek köztudottan nem a legnépszerűbb tantárgyak. A tanítást a hivatásának tekintette, és végtelen türelemmel gyakorolta – mondta az egyik munkatársa. Egy másik tanár mindehhez hozzátette, hogy Mariannának éppen nem volt saját osztálya, pedig osztályfőnöknek is kiváló volt.

Féltették az ismerősei

Amikor megtudtuk, hogy kórházba került, még reménykedtünk. A családjával végig tartottuk a kapcsolatot.

Nagyon féltettük, és aggódtunk érte: tudtuk, hogy lélegeztetőgépre került. Sokkolt bennünket, hogy mi történt vele szombaton, most pedig arról beszélgettünk, mennyire nehéz lesz hiányát mindannyiunknak elviselnie – mondta egyik jó barátja.

A tanárnő lakótelepen élt, a Nyírpalota utcai társasházban tegnap már mindenki értesült a tragédiáról. A család a 10. emeleten lakott. A tanárnőt férje és felnőtt fia gyászolja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült