Aktuális

Kétszer volt abortuszom az apám miatt – iskola előtt erőszakolta meg kislányát a pedofil

Bors

Létrehozva: 2021.05.03.

A külvilág számára elismert és tisztelt értelmiségi volt az a pedofil rém, aki pokollá tette saját lánya gyermekkorát.

Forrás: YouTube

Első alkalommal fogassal és biciklipumpával próbált házi abortuszt végezni lányán a brit pedofil férfi, a kamaszlány második terhessége azonban még rémisztőbb volt: ekkor ugyanis az apja kijelentette, tartsák meg a vérfertőző nemi erőszakból fogant gyermeket. 

A külvilág tisztelte a rémet

A külvilág számára Francis Beaumont elismert mikrobiológus és történész volt, aki különböző fejlődő országokban dolgozott. Azt azonban egészen mostanáig nem sokan tudhatták, mit művelt a négy fal közt, amikor senki sem látta. Lánya, Kim Chown a most megjelent Who Will Believe You? (Ki fog hinni neked?) című könyvben fedte fel a borzalmakat.

Beaumont házilag pancsolt alkohollal itatta kiskamasz lányát, akit hajnalban magasarkúba és harisnyakötőbe öltöztetett, hogy úgy erőszakoljon meg – majd miután órákkal később perverz vágyait kielégítette, elengedte a lányt az iskolába.

Kétszer esett teherbe tőle

Noha Kimnek fogamzásgátlót kellett szednie, kétszer is teherbe esett apjától. Először 15 évesen. Ekkor Kenyában éltek, ahol az abortusz illegális volt, így a férfi házi módszerekkel, egy fogas, majd pedig egy biciklipumpa segítségével próbálta elhajtani a babát. Miután nem járt sikerrel, elvitte lányát egy orvoshoz – írja a Mirror.

Amikor a lány másodszorra teherbe esett, már egész más gondolatai voltak a férfinak: meg akarta tartani a babát, hogy "boldog családként" neveljék fel. Ezt a magzatot az ekkor még mindig kamasz Kim vetettte el. 

Eközben Beaumont folyamatosan fenyegette lányát.

Azt mondta, savban old fel, és más nem marad belőlem, csak a fogaim. Senki sem fogja tudni, hogy léteztem – idézte fel a most 52 éves nő a szörnyűségeket.

A páros végül visszaköltözött Angliába, ám a rém ekkor sem hagyott fel lánya folyamatos megerőszakolásával, aki csak jelenlegi férje megismerésének köszönhetően tudott kiszakadni apja rémuralmából.

A nő ennek ellenére csak 2015-ben volt képes előállni történetével, és a rendőrséghez fordulni. Ekkor már 82 éves apját 2018-ban 20 év börtönbüntetésre ítélték, miután az 1979 és 1985 közötti időszakban elkövetett öt nemi erőszak miatt bűnösnek találták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat