Aktuális

Sikítva menekültek a diáklányok a pécsi iskola vécéjéből, a tanárok azonnal rendőrt hívtak - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.09.11.

Kiderült, nem ez volt az első eset. A szülők félnek, és féltik a gyerekeket is.

Forrás: Tények

Szó szerint sokkolta a szülőket, hogy egy pedofil férfi terrorizálta a kislányokat az egyik pécsi általános iskola mosdójában.

A 20 év körüli férfi elrejtőzött a női mosdó egyik fülkéjében, majd amikor a gyerekek bementek, előbújt és a fejüket kezdte simogatni.

A kislányok sikítva és megrémülve menekültek a vécéből.

A tanárok azonnal hívták a rendőrséget, akik előállították a pedofilt.

Mint kiderült: nem ez volt az első ilyen eset. Idén februárban ugyanez a férfi ugyanebben az iskolában beszökött a női mosdóba, ahol az épp bent lévő kislányt nem engedte ki.

Ekkor azonban a nemi szervét is mutogatta a férfi.

Az egyik szülő a Tényeknek azt mondta: ő a kisfiát is félti, mert ezek az emberek bármire képesek. A rendőrök most vizsgálják, volt-e valamilyen szexuális indíttatása a férfinek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713443711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134845_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött! Zuglói iskolából tűnt el Marsalkó Lilla

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713443711
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713443711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713443711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni