Aktuális

Otthonától 230 kilométerre találták meg a 15 éves Noémit – nem tartották fogva, de bántani akarták

Bors

Létrehozva: 2021.01.20.

Kétségbeesve kereste családja a 15 éves H. Noémit, miután iskolába menet váratlanul nyoma veszett. Hat nap után végre hazakerült, de a szerettei nem nyugodhattak meg teljesen. A fiatal lányt a rendőrség szerint ugyan fogva nem tartották, de bántani akarták.

Hat nappal ezelőtt írtunk arról a 15 éves lányról, aki január 11-én tűnt el a Hajdú-Bihar megyei Fülöpről. H. Noémi aznap Debrecenbe indult iskolába, azonban oda már nem érkezett meg. Utoljára egy aluljáróban látták.

Reggel, 6.25-kor még a nagyállomáson lévő élelmiszerüzletben vásárolt, ennek a kamerája fel is vette, majd a felvételen az látszik, hogy kilépve a boltból lemegy az aluljáróba – mondta a Borsnak akkor az aggódó anya, aki a rendőrséggel karöltve mindent megtett annak érdekében, hogy a lánya előkerüljön.

A Bors információja szerint H. Noémi végül hat nappal az eltűnése után, az otthonától 230 kilométerre, egy Pest megyei településről került elő. A rendőrségnél arról érdeklődtünk, hogy a lányt fogva tartották-e, s az eltűnésével összefüggésben indult-e valamilyen büntetőeljárás.

A Pest megyei rendőrök 2021. január 17-én Dánszentmiklóson, bejelentés alapján találták meg a Debreceni Rendőrkapitányság által eltűnés miatt körözött 15 éves lányt. Az üggyel összefüggésben a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egy 17 éves fiúval szemben súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt indított büntetőeljárást – válaszolták kérdéseinkre.

Hozzátették, jelen nyomozásnak nem képezi tárgyát az általunk említett fogva tartás, a rendőrség tudomása szerint a lány saját elhatározásából volt együtt a fiúval.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek