Aktuális

Optikai tuningot ad az alakformáló fehérnemű

Bors

Létrehozva: 2019.10.04.

Javában zajlanak a Tündérszépek szépségverseny fotózásai. A jelentkezők bikiniben, elegáns ruhában, és hétköznapi öltözékben pózolnak a kamerák előtt. Ön például tudja, miben mutatna a legjobban?

Forrás: iStock

A nők hajlamosak órákon át a szekrény előtt állni, és válogatni a ruhák között még egy átlagos reggelen is. Az öltözékünk meghatározza a napunkat, mert hatással van a kisugárzásunkra, hiszen nem mindegy, hogy jól érezzük-e magunkat abban, amit viselünk – ezt vallja Fogt Linda stylist, aki elmondta, mire kell figyelni, ha valaki egy olyan fontos eseményen vesz részt, mint például a Tündérszépek fotózása.

Mi az első számú szempont, ami alapján döntsünk a szekrény előtt állva?

– Azt kell tudni, melyik az a testrészünk, amit szeretnénk kiemelni. Ha valakinek például szép, izmos lába van, akkor a rövidebb szoknyával ezt ki tudja hangsúlyozni. A lényeg, hogy mindig az legyen a hangsúlyos, ami a legszebb.

Még a tizenévesek is kényes pontként emlegetik a hasukat a fotózás alatt. Hogyan lehet a ruha alatt elrejteni?

– Nem nagyon elterjedt még a nők körében, de egy testformáló bodyt már bárhol be lehet szerezni. Ez egy számot biztosan javít a kinézeten, ami főleg a testre simuló koktélruháknál számít sokat. Ez azért is jó, mert ha egy nő jól érzi magát az adott ruhában és nem feszeng, hogy folyamatosan be kell húznia a hasát, akkor a kisugárzása is sokkal jobb lesz.

Egy esemény előtt megéri róni a köröket a ruhaüzletekben?

– Semmiképp. Amellett, hogy ez csak összetöri az önbizalmat, főleg akkor, ha egyik ruha sem az igazi, még mellé is nyúlhat vele az illető. Minden nőnek van egy olyan darabja, ami kényelmes és jól áll neki. Ilyenkor egyszerűen csak ezt kell előhúzni, mivel már többen megdicsérték, tudja, hogy jól néz ki benne, így az önbizalma is megnô, ha ezt a darabot felveszi.

Milyen színekben érdemes gondolkodni?

– A nők a feketére voksolnak, mert vékonyabbnak tűnnek benne, de az unalmas. Ajánlom a színeket, a piros, a pink, a sárga tökéletes, ki­emeli a karakterünket. A fekete csak akkor, ha izgalmas a fazonja.

LEGYEN ÖN 2020 TÜNDÉRSZÉPE!

Keressük az ország legszebb lányát. Már lehet jelentkezni a 2020-as Tündérszépe szépségversenyre. Ha ön vagy rokona elmúlt 16 éves, de még nem lépte át a 30-at, itt a remek alkalom, hogy megmutassa magát! Nem kell mást tennie, csak felkeresni a www.tunderszepek.hu weboldalt, kitölteni a jelentkezést, bejelölni, hogy melyik megye színében szeretne indulni, és feltölteni magáról pár fotót.

Ha úgy érzi, a képei nem túl minőségiek ahhoz, hogy jól szerepeljen, csak ikszelje be a jelentkezés során azt, hogy ingyenes profi fotósorozatot igényel! Itt az ugródeszka, hogy megismerje az egész ország, ráadásul értékes ajándékok és utazások várnak a legszebbekre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét