Aktuális

Most közölték az aggasztó hírt, az omikron variánsról van szó

MTI

Létrehozva: 2021.12.08.

Már ötvenhét országban mutatták ki a koronavírus legújabb, omikron nevű változatát - közölte szerdán Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója genfi sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, gyorsan növekszik az omikronnal fertőzöttek száma Dél-Afrikában, ahol ezt a változatot első alkalommal kimutatták. Ugyanakkor hozzátette, hogy korai lenne még megmondani, hogy a koronavírus B.1.1.529 jelű variánsa a világ más térségeiben is hasonlóan fog-e terjedni. "Dél-Afrikában gyorsan gyarapodnak az omikronos esetek, de a mutánst akkor fedezték fel, amikor a delta variáns terjedése éppen alacsony volt, így nem volt vetélytársa" - mondta Tedrosz a koronavírus világszerte legelterjedtebb változatára, a deltára utalva.

Hangsúlyozta, hogy óvatosan kell kezelni azokat az előzetes értesüléseket, amelyek arra utalnak, hogy az omikron variáns enyhébb tüneteket okoz Dél-Afrikában. Ez esetben is kiemelte, hogy korai még egyértelmű megállapításokat tenni. Egyben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy vegye komolyan a koronavírus terjedésének megfékezését szolgáló intézkedéseket, és mindenhol gyorsítsák fel az oltási kampányokat.

"Már túl késő lesz, ha az államok megvárják, míg megtelnek a kórházak" - figyelmeztetett.

Az omikron globális elterjedése Tedrosz szerint azt jelzi, hogy jelentős hatással lehet a járvány menetére, így "most kell cselekedni".

A dél-afrikai egészségügyi hatóságok csaknem húszezer új fertőzöttet jelentettek szerdán az utóbbi 24 órából, ami az új vírusvariáns megjelenése óta feljegyzett legmagasabb érték. Mivel azonban a mintáknak csak a töredékét vetették alá génszekvencia-vizsgálatoknak, az omikron vírusváltozat pontos arányát nem tudni.

A csaknem 60 millió lakosú országban a járvány kitörése óta 3,071 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül több mint 90 ezren hunytak el a kórban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány