Bár filléres dolog, a kelesztés miatt viszonylag kevesen állnak csak neki otthon lángost sütni. Pedig nem ördöngösség, sőt, nagyon is egyszerű az elkészítése. Most ráadásul egy olyan receptet mutatunk, amit a vendégek érkezése (mert ugye lángos csak nagy mennyiségben érdemes készíteni, úgyis elfogy) előtt 4-5 nappal is begyúrhat, a tészta ugyanis a hűtőben is eláll.
Elkészítési idő: 20 perc + min. 2 óra kelesztés
Nehézségi fok: * *
Hozzávalók 4 személy részére:
Tészta: 420 g liszt * 1 doboz kefir * 1 egész tojás felverve * 1 csapott tk só * ½ tk cukor * 2 dkg élesztő * 1 dl meleg tej * bő olaj a kisütéshez
Feltét: 120 g tejföl * 120 g trappista sajt
Elkészítés: Az élesztőt morzsoljuk a kézmeleg tejbe, és szórjuk meg kevés cukorral, hagyjuk, hogy felfusson, majd öntsük egy nagyobb keverőtálba, és dolgozzuk össze a liszttel, a kefirrel, a felvert tojással, a sóval. Dagasztókaros robotgép ebben nagy segítségünkre lehet. Ha már szép ruganyos a tésztánk, fedjük le fóliával, és legalább 2 órára tegyük a hűtőbe! A 2 óra a minimum, de a frissen begyúrt tészta akár 4-5 napig is eltartható a hűtőben! Miután a tészta a hűtőben szépen megkelt, lisztezett munkafelületen barack nagyságú golyókat formázunk belőle, és kör alakúra, egészen vékonyra nyújtjuk. Felforrósított bő olajban sütjük aranybarnára, majd papírtörlőre szedjük. Mindig csak annyit süssünk ki frissen a tésztából, amennyit elfogyasztunk. A tészta hűtőben tárolva 4-5 napig is eláll!
Frissen fogyasszuk tejföllel megkenve és reszelt sajttal megszórva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.