Aktuális

Merkely Béla: Már hét vakcina gyártása is nagyon előrehaladott állapotban van, decemberben oltani fognak Európában

Bors

Létrehozva: 2020.11.12.

Forrás: Bors Archív

Hét vakcina gyártása is nagyon előrehaladott stádiumban van - mondta Merkely Béla a Hír TV-nek. Az Origo hozzáteszi, az egyetemi tanár azt is kiemelte, hogy decemberben Európában már oltani fognak.

Nagyjából hét vakcina gyártása van már nagyon előrehaladott stádiumban – mondta a Semmelweis Egyetem rektora. Merkely Béla hangsúlyozta, hogy önmagában nem elég vakcinát gyártani, a vakcinagyártás mellett igazolniuk kell az adott oltóanyagnak a biztonságosságát és a hatékonyságát.

A SOTE rektora arra is kitért, hogy 

az amerikai Pfizer és a német BioNTech vakcinája mellett van három kínai és egy orosz vakcina, amelyet érdemes tartalékolni, mert ha nem lenne elegendő az EU-beszerzés, akkor érdemes alternatív piacokat is keresni.

A beszélgetés során arra is kitértek, hogy a vakcinák között hatalmas különbség van technológiailag. Eltérő, hogy egy oltóanyagot hányszor kell beadni, milyen időszakra ad védelmet, illetve pontosan mi ellen is véd.

Alapvetően most két különböző típusú vakcina van folyamatban. A Pfizeré egy teljesen új technológia ez egy úgynevezett Messenger örökítőanyag által juttatja be azt az információt, amely a szükséges antitestképzést elindítja, tehát gyakorlatilag kódolt, vírusfehérje-ellenes antitesteket tudunk bejuttatni a szervezetbe. Ez óriási előrelépés lenne. A többi régi, ismert technológia, amikor egy adott vírus fontos fehérjéjével szemben a szervezet aktivizálja magát, saját ellenanyagot termel, és a vírus fehérjéjével szembeni immunizálás akadályozza meg azt, hogy egy súlyos lefolyású fertőzés jöjjön létre

– magyarázta Merkely Béla.

A SOTE rektora kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az új vakcinát egyértelműen beadatná magának. Elhangzott, hogy az oltás beadatása után kialakult szövődmények és a vírusfertőzés okozta szövődmények között nagyságrendbeli különbségek vannak: azaz sokkal többen halnak bele a vírusba, mint amennyien oltás következtében. Merkely azt is kiemelte, hogy nem szabad elfelejteni, hogy az oltások mennyi emberéletet mentettek meg az elmúlt mintegy 15 évben, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a kezdeti vakcinákhoz képest a mostani technológia egy űrutazással ér fel.

Merkely Béla megismételte az először az Origónak tett előrejelzését

BIZTOS ABBAN, HOGY DECEMBERBEN EURÓPÁBAN MÁR OLTANI FOGNAK.

Majd hozzátette, hogy ahhoz, hogy a járvány megálljon, két tényező szükséges: mennyi embert tudnak beoltani, illetve hányan estek át a fertőzésen, hiszen ezeknek az összege adja ki a nyájimmunitást.

Az oltásrendről a SOTE rektora elmondta, hogy mivel a fiataloknál a megbetegedés szinte semmilyen szövődményt nem okoz, az idősebbeket viszont meg kell védeni oltóanyaggal. Ezért úgy látja, hogy az egészségügyi dolgozók oltását követően kor szerint kell haladni, de ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök is hangsúlyozta a bejelentéseiben, az önkéntességet helyezik előtérbe. Merkely Béla szerint az idősebbek körében alacsony lesz a vakcina elutasítottsága.

A beszélgetés végén a professzor felidézte, hogy a járvány első hullámában nagyon kevés információnk volt erről a vírusról, akkor az élvezett elsőbbséget, hogy legyen elegendő lélegeztetőgép, mert Olaszországban és New Yorkban nem állt rendelkezésre elegendő számú készülék. De ma már tudjuk, hogy az a legjobb, hogy ha meg tudjuk úszni a lélegeztetőgépet.

De azt is tudjuk, hogy időben el kell kezdeni a gyógyszeres kezelést, így a remdesivirt, amely a vírus reprodukcióját csökkenti le, és összességében a fertőzőképes vírusszámot, így viszi a gyógyulás irányába a beteget. Ilyen a vérplazma-terápia is. Ha a vérplazma kellő mennyiségű antitestet tartalmaz, és a fertőzés kezdeti szakaszában tudja a betolakodó vírusokat rendszerből eltávolítani, akkor az rendkívül hatékony lesz - hangzott el.

A SOTE rektora leszögezte, hogy 

A KORONAVÍRUS NEM EGY EGYSZERŰ FERTŐZÉS, NEM EGY EGYSZERŰ INFLUENZA, HANEM AZ EGÉSZ SZERVEZETET ÉRINTŐ VÍRUSTÁMADÁS, AMELY EGYÉNEKTŐL FÜGGŐEN ELTÉRŐ MÓDON KÁROSÍT, 

és tulajdonképpen a károsodás mértékétől függ, hogy milyen lesz a kimenetel, és ez az egészségügynek óriási leterheltséget okoz.

Mikor ilyen korlátozó intézkedéseket hozunk, annak az az egyik oka, hogy ennek az egészségügy képes legyen hosszú távon megfelelni – mutatott rá a professzor.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195783_auto_resized.png
metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195106_auto_resized.jpg
vg.hu

Nagyobb lett a vártnál a legújabb Tesla Model Y hatótávja, Elon Musk ki is fizettetné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715105112
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715105112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715105112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715105112
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos