Aktuális

A férjes asszonyok réme – a dögös MILF büszke arra, hogy csak házas pasikkal hempereg – 18+

Bors

Létrehozva: 2021.05.27.

Vagy inkább a házasságok őrangyala?

Anglia talán leghuncutabb özvegyéről, Gweneth Lee-ről korábban a Bors hasábjain is megemlékeztünk, és akkor azt írtuk, hogy a dögös asszony olyan párkereső oldalra regisztrált fel, amely házas embereknek jött létre.

Gweneth továbbra is fenn van ezen a csalárd weboldalon, mi több, mióta ismét megnyitották Nagy-Britanniát, szinte sosincs egyedül, ugyanis a nyitással a gazdag, házas emberek is kiszabadultak, akik bizony vágynak a 48 éves hölgy alkalmi társaságára.

A lábát pénzért mutogató Lee-nek állítása szerint az elmúlt évtizedben 130 viszonya volt, ám a tavalyi év a koronavírus-világjárvány és az azt megelőzni kívánó karantén és egyéb intézkedések miatt valóságos rémálom volt a félrelépni vágyó, hűtlen férfiaknak.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen elfoglalt leszek. most Mintha megőrültek volna a férjek, most kétségbeesve próbálják pótolni, ami kimaradt, hiszen ahogy egyre több ember kapja meg a vakcinát, úgy lesz egyre biztonságosabb az alkalmi szex.

Több mint egy éve tart ezeknek a férfiaknak a szexuális szenvedése, most robbanásszerűen ugrott meg a forgalmam a társkeresőn is – idézi a Daily Star a nőt, aki szerint az élet túl rövid ahhoz, hogy egy unalmas kapcsolatban maradjon 40 vagy több évig.

A magát csak sorozatszeretőnek nevező Gweneth a lezárások alatt többször is vétett a törvény ellen, hiszen néhány kiválasztott férfivel a karantén időszak alatt is rendszeresen összejárt szexelni. Ugyanakkor állítja, hogy kizárólag negatív teszteredményekkel lehetett az ágyába bújni. Május 17-e, a nagy-britanniai korlátozások feloldása után pedig már három  házas férfit csábított el. Az egyikük egy gazdag szállodatulajdonos, aki már nagyon elunta felesége társaságát, és aki engedélyt kapott az asszonyától a huncutkodása.

A szex elképesztő volt, egész éjszaka csináltunk, pezsgővel és osztrigával ünnepeltünk.

Gweneth másik szeretője egy befektési alap tulajdonosa, akivel múlt hét hétfőn, a korlátozások feloldásának legelső napján már együtt is volt.

Azt mondta nekem, hogy az egész múlt évben erről a pillanatról ábrándozott. Háromszor szexeltünk, aztán elvitt vacsorázni. A harmadik férfi pedig vadonatúj, nemrég találkoztunk, és azt hiszem ő lesz az egyik rendszeres partnerem.

Persze a nőt a házas férfiak nem csak a testükkel ajándékozzák meg, hanem drága értéktárgyakkal is, például ékszerekkel vagy festményekkel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666214
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei