Aktuális

Leszámolás a pesti hostelben: 30 milliót követel az agyonvert görög családja a gyilkostól

Bors

Létrehozva: 2020.11.11.

Több mint három és fél év után heteken belül ítélet születhet a józsefvárosi hostelben történt gyilkosság ügyében. Mint arról korábban beszámoltunk, 2017 nyarán az akkor 25 éves kanadai Thomas a hajnali italozás után összeszólalkozott egy görög turistával, aki szintén ugyanott szállt meg.

Az 56 éves Dimitriosz éppen a szolgáltatásokon vitázott össze egy prostituálttal, az óriástermetű kanadai ebbe avatkozott bele, amikor a zárt ajtót feltörve brutálisan helybenhagyta a görögöt. Aztán az épület előterében földre vitte, és egy rúgással valósággal kivégezte. Az eleinte több millió forintos óvadék ellenében házi őrizetben lévő gyanúsított kezén először az előkészítő ülésen kattant a bilincs, miután a minősítést halált okozó testi sértésről emberölésre módosították. Egy év börtönben töltött idő után végül idén márciusban kiengedték.

Az ügy legfontosabb tanúját sokáig nem találták, még körözést is adtak ki ellene. Az akkor prostituáltként dolgozó nő végül előkerült, a minap pedig meg is hallgatták a bíróságon.

– Rávilágított arra, hogy amikor ott hagyta a helyszínt, azt hitte, hogy a görög férfi meghalt. Ezt akkor telefonon is elmondta valakinek. Ennek azért van jelentősége, mert a vádlott elmondása szerint ezután a férfi még felkelt. Egy másik tanú pedig arról beszélt, hogy a nyitott ajtón keresztül azt látta, ahogy az ülő vagy térdelő görög férfit a kanadai még fejen rúgta. Ez lehetett az a kivégzésszerű momentum – magyarázta a Borsnak dr. Tran Dániel, az áldozat családjának jogi képviselője.

A szakértők szerint olyan elsöprő erejű volt a támadás, hogy a sértett érdemi védekezésre nem volt képest. Ezzel szemben a kanadai azt állítja, hogy a verekedés során ő csak védekezett.

A család ügyvédje szerint a kegyetlen gyilkosság alkalmas lehet a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés minősítésnek a megállapítására is.

– Az áldozat családja 30 millió forintos sérelemdíjra tart igényt. Ennek az elbírálására lehetőség van a büntetőper keretein belül is. Erre vonatkozóan a bíróságon korábban meghallgatták a görög férfi családtagjait. Az elsődleges céljuk nem a pénz, ők leginkább azt szeretnék elérni, hogy a támadást a megfelelő minősítés szerint bírálják el – tette hozzá dr. Tran Dániel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087454_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten