Aktuális

Leszámolás a pesti hostelben - Kiengedték a gyilkos kanadait

Bors

Létrehozva: 2020.03.10.

Forrás: Bors

Leszedték a bilincset a kezéről, és a napokban kisétálhatott a börtönből az a férfi, aki még 2017 júniusában megölt egy 56 éves görög turistát az egyik józsefvárosi hostelben – tudta meg a Bors.

Értesüléseink szerint a 27 esztendős kanadai férfi jelenleg a magyar barátnőjénél húzza meg magát. Ahogy azt megírtuk: a támadó a hajnali órákban szólalkozott össze áldozatával, aki éppen egy prostituálttal vitatkozott. Az eleinte több millió forintos óvadék ellenében házi őrizetben lévő gyanúsított kezén először az előkészítő ülésen kattant a bilincs, miután a minősítést halált okozó testi sértésről emberölésre módosították.

Egy év börtönben töltött idő után a kanadai a múlt pénteken magyarul köszönte meg a bíróságon, hogy szabadon engedték. Információnk szerint a bíróság többek között azzal indokolta a döntését, hogy a spor­tos, nagy darab fiatal szoros emberi kapcsolatokat alakított ki hazánkban, a párja pedig vállalta, hogy lakhat nála. Úgy tudjuk, a korábban befizetett óvadék továbbra is letétben van.

A szakértői vélemény alapján úgy gondoljuk, hogy a férfi egy védekezésre képtelen személyt, ráadásul különös kegyetlenséggel ölt meg. A földön feküdt az áldozat, amikor tá­madója megtaposta a fejét. A családot nagyon megrázta ez a döntés – mondta a Borsnak dr. Tran Dániel, az áldozat családjának ügyvédje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709712
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709712
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek